Frölich főrabbi békíteni szeretné a Mazsihiszt és az EMIH-et
Dr. Frölich Róbertet minap erősítette meg országos főrabbi posztján a Mazsihisz képviselőtestülete.
Ennek alkalmából kérdezte őt a Hírklikk, ahol a főrabbi többek között így fogalmazott:
“Úgy vélem, hogy egészen más helyzetben van most a Mazsihisz, mint három évvel ezelőtt. Akkor még az EMIH, az ortodoxia nem volt ennyire éles ellentétben a Mazsihisszel s a Mazsihiszen belül sem voltak ennyire éles határvonalak és belső villongások. Azt gondolom, hogy ha megkérdezik tőlem úgy száz év múlva, hogy „miért nem csináltál semmit, amikor lehetett volna”, akkor nekem ne azt kelljen válaszolnom, hogy hát nem volt hozzá kedvem. Most megvan a lehetőség arra, hogy valamilyen úton-módon ezeket az ellentéteket, elsősorban a belső és utána a külső ellentéteket tudjuk csillapítani. (…)
Annyira elmérgesedett a helyzet, hogy nem tudom, hogy egyáltalán lehet-e itt bármifajta javulást ebben a viszonylatban elérni. Én személyesen tragédiának élem meg, hogy két zsidó hitközség képtelen békében élni egymással. Lehet itt tologatni a felelősséget, hogy ki kezdte, de azt gondolom, hogy minden konfliktushoz két fél kell. Nyilván sem az EMIH, sem a Mazsihisz nem ártatlan az ügyben. Fölösleges patikamérlegre tenni, hogy most ki mennyire van benne az ügyben, ki menyire „sáros”. Arra kellene koncentrálni, hogy valahogy megoldjuk ezt a problémát.”
A kérdésre, ki gratulált megválasztásához, Frölich így felelt:
“Kaptam gratulációt kormányoldalról, ellenzéki oldalról, az erzsébetvárosi önkormányzat részéről egyaránt.”