Franciaország nagyobb kontroll alá helyezi a helyi iszlám intézményeket

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle, Külföld

Emmanuel Macron francia elnök intézkedéseket jelentetett be kedd este Mulhouse városban az iszlám szélsőségesség visszaszorítására és a muszlimok elszigetelődése ellen a társadalomban.

Emmanuel Macron (Fotó: Bertrand Guay / AFP / Getty Images)

Ezek keretében a kormánynak nagyobb hatásköre lesz az iskoláztatásban, a mecsetek finanszírozásában és az imámok képzésében. Fel fogja venni a küzdelmet az arra irányuló külföldi beavatkozással, hogy a muszlimok miként gyakorolják vallásukat, és hogyan szerveződjenek meg a vallási intézmények a szekuláris országban.

“Egyesek ugyanis a vallás nevében szakítani akarnak a köztársaság törvényeivel” – hangoztatta.

Az államfő bejelentette, hogy véget akar vetni annak az 1977-ben bevezetett programnak, amelynek keretében kilenc külföldi ország tanárokat küldhet Franciaországba nyelvtanítás és kultúraoktatás céljából, és ezeket a tevékenységeket a francia hatóságok nem ellenőrzik. Ezen államok között van Algéria, Tunézia, Marokkó és Törökország. A program keretében évente 80 ezer új diákot oktatnak. Ehelyett Franciaország kétoldalú megállapodásokat akar kötni ezekkel az államokkal, és szeptembertől már ellenőrzést gyakorolna az ilyen nyelv- és kultúraórák felett.

Törvény készül arról, hogyan tegyék átláthatóvá a mecsetek finanszírozását. Macron arra kérte a franciaországi muszlim tanácsot (CFCM), hogy emelje az imámképzés színvonalát, ugyanis meg akarják szüntetni azt a gyakorlatot, hogy muszlim államok küldhetnek imámokat Franciaországba. Egyetlen állam van, amellyel még nem sikerült megállapodni ezekről a kérdésekről: Törökország – mondta.

“Törökország választhat, hogy elfogadja ezt, vagy nem, de nem engedem meg, hogy bármely külföldi ország kulturális, vallási vagy identitásalapú szeparatizmust szítson köztársaságunk területén. Francia földön nem tűrhetjük meg a török törvényeket” – szögezte le. (MTI)

[popup][/popup]