Francia kapcsolatok: háborús cél az európai zsidóság terrorizálása
Annak a fényében, ami az elmúlt hetekben a gázai hadművelet ideje alatt Európában történt, úgy tűnhet, hogy Izraelnek mégiscsak van gyenge pontja: a diaszpórája. Az Európa-szerte, de főleg Franciaországban lezajlott, sokszor fegyveres, antiszemita tömegdemonstrációk képei azonban nem érték el a kontinens lakóinak ingerküszöbét. A Hetek cikke.
Izrael melletti tüntetés (forrás: atv.hu)
Az Európai Unióban becslések szerint 38 millió muszlim embertársunk él, míg csak 1,1 millió zsidó. Az elmúlt hetekben az európai nagyvárosokban több palesztinpárti tömegtüntetésre került sor. Létszám alapján a legnagyobb megmozdulások Londonban történtek (45 ezer fő), de jelentősnek mondható Párizsban a 15 ezres, Hollandiában a 10 ezres, és Németországban az 5 ezres demonstráció is. Európa legkülönbözőbb városaiban zsidó személyeket, izraeli turistákat támadtak meg, náci horogkeresztek jelentek meg a falakon, sokan a nyílt utcán skandáltak antiszemita szlogeneket és zsidó zászlókat égettek el.
Az erőszakhullám Franciaországban érte el tetőpontját, ahol nyolc zsinagóga és több zsidó üzlet, vagy zsidó személy ellen intéztek támadást a tüntetések alkalmával. Elsőre úgy tűnhet, hogy ezek az incidensek csupán túlkapások, úgymond egy tömegrendezvény normális velejárói. Egy másik olvasatban viszont nem egyszerű kísérőjelenségekről van szó: az európai zsidó közösség terrorizálása maga a cél – háborús cél.
Álságos törődés
Fontos leszögezni, hogy a muszlim bevándorlók nagyarányú jelenléte önmagában nem von maga után erőszakhullámot a zsidó közösségek ellen. Dél-Európában vagy Svájcban kevés megmozdulásra került sor – alacsony részvétellel – noha ezekben az országokban is jelentős a muszlimok lakosságaránya. Sőt, még a londoni tömegtüntetés is különösebb incidens nélkül zajlott le, pedig a jelenlévő szervezetek között nem a palesztin nép vagy a muszlimok szenvedései a közös nevező, hanem a nettó antiszemitizmus, ahogyan arra a neves brit újságíró, Douglas Murray rámutatott: „Egyhangú tömeg haladt előttem. A legtöbb hölgy burkát viselt, míg a férfiak kellemes nyári öltözetben voltak. Micsoda látvány! Ugyanezek az emberek otthon maradtak a szíriai polgárháború idején, és amikor az Iszlám Állam végigdúlta Irakot, vagy a Boko Haram Nigériát és az Al-Shabaab Szomáliát. (…). És most azzal jönnek, hogy törődnek a muszlimokkal…”
Egyes németországi elemzők az európai tüntetések sikere mögött a török államot és egyes iszlamista csoportok háttértevékenységét látják. Több nagyvárosban fordult elő – még ha csak rövid időre is – hogy a rendőrség nem tudta ellenőrzése alatt tartani a demonstrálókat, így azok vagy a rendőrökre vagy az Izrael melletti szimpátiatüntetőkre támadtak. Feltűnő volt, hogy a megmozdulások nem annyira palesztinpártiak voltak, mint inkább Hamasz-pártiak, annak ellenére, hogy a terrorszervezet az elmúlt hetekben 30 palesztin férfit végzett ki árulóként a nagy nyilvánosság előtt, és beismerte, hogy csak 2012-ben 160 kisfiú halt meg a gyermekmunkával kiásott alagútrendszerükben.
Az európai tüntetések Hamasz-orientáltsága nem véletlen, hiszen a török kormány egyértelműen preferálja őket a Fatahhal szemben, sőt, július elején jelentős (800 millió dolláros) olajüzletet kötött a Hamasszal szövetségben lévő Iszlám Állammal (ISIS).
Erőszakkal a békéért
Franciaországban számos kisebb-nagyobb palesztinpárti szervezet és a szélsőbaloldali antikapitalista párt – a korábban a vörös Action Directe terrorszervezettel szimpatizáló Olivier Besancenot – vezetésével hozták össze a legnagyobb tüntetéssorozatot. Az eseményeken megfordultak ismert szélsőjobbos vagy neonáci mikrocsoportok is, noha a legnagyobb szélsőjobbos formáció, Marine Le Pen Nemzeti Frontja teljes mértékben távol maradt a tüntetésektől, sőt azok betiltásával is egyetértett. A francia vidéken békés, ötezer fős városi megmozdulások voltak, Párizsban a legnagyobb tüntetésre csaknem 20 ezren mentek el augusztus első szombatján. A tömeges jelenlét egyik oka az lehet, hogy az eseményt megelőző két szombat demonstrációit betiltották a hatóságok, mivel július 12-13-án a második világháború óta nem látott zsidóellenes erőszakba torkolltak a tüntetések.
A vasárnapi felvonuláson – ahol eleve a „halál a zsidókra” szlogennel indítottak a jelenlévők – a tüntetők néhányszáz fős csoportja hirtelen letért a tervezett útvonalról, hogy az útjába akadó zsidókat felkoncolja. Kés, balta és fémrúd volt náluk a béke nevében. Néhány saroknyira tőlük, a Roquette utcai zsinagógában éppen egy különleges istentiszteletet tartottak az izraeli helyzetért. „Allah akbár”, „vágjuk el a torkukat” – skandálta a felajzott tömeg, amikor odaért a zsinagógához.
Behatolásukat a bent lévő férfiak és a helyszínre siető zsidó biztonsági szolgálat emberei akadályozták meg. 160 nő, gyermek és idős rekedt az épületben. A szemtanúk szerint „arab, fehér, afrikai, szkinhed” támadók Izraelnek akartak üzenni az imádkozók tervezett lemészárlásával. A francia rohamrendőrség 45 perc múlva ért a helyszínre (!), addig a zsidó férfiak tartották a frontot. A jelenlévő Bernard Abouam, a párizsi Shalom rádió újságírója szerint nem a rendőrökön múlt, hogy nem lett vérfürdő az esetből.
