Fotókiállítás a székely zsidózókról

Erdélyi Lajos fotóművész alig ismert képei láthatók Budapesten.

Távol álljon tőlünk, hogy efféle kérdésekből viccet csináljunk, csupán technikai jellegű közlés tehát, hogy a székely zsidózók kifejezés nem ugyanazt takarja, mint ha azt mondanánk: szélsőjobbos zsidózók. A székely zsidózók elnevezés ugyanis azt a zsidó (lényegét tekintve zsidószerű) vallási közösséget jelöli, amely a XVI. században, Erdélyben bukkant fel, és tagjait egészen pontosan székely szombatosoknak hívják. Nem hajszálra zsidó vallásúak, de lényegében igen. Vagy mégsem egészen. Esetleg mégis.

Ennek eldöntésére, árnyalására, a szombatosság kialakulásának magyarázatára számos könyv, tanulmány áll az érdeklődők rendelkezésére. E helyütt csak a lényeg: a székely zsidózókat, székely szombatosokat megjelenésüket követően évszázadokon át üldözték, ők ezért vallásukat titokban tartották. Az 1800-as évek végén lehetővé vált szabad vallásgyakorlás idejére számuk alaposan megcsappant, és már csak két székely faluban őrizték a hitet. Ezek egyike Bözödújfalu volt. A II. világháborúban, 1943-ban a szombatosokat, annak ellenére, hogy a velük kapcsolatban is felmerült kérdés (jelesül, hogy ki minősül keresztény származásúnak, és ki mentesülhet a zsidótörvények alól) teljes bizonytalanságban maradt, elhurcolták a marosvásárhelyi gettóba. A történeti hűség kedvéért itt említsük meg a bözödújfalui plébánost, Ráduly Istvánt, akinek segítségével legtöbbjüket azért sikerült onnan kimenteni. A háborút követően sokan katolikusnak vagy unitáriusnak tértek be, sokan kivándoroltak.

Erről a különös történetről írta Vallomás a székely szombatosok perében című könyvét Kovács András erdélyi újságíró, aki maga is Bözödújfaluból származik és családja is érintett a szombatosok históriájában. Ennek a könyvnek ihletésére kezdett az 1970-es évek végén Bözödújfaluban fényképezni Erdélyi Lajos fotográfus. Úgy fotóművészeti, mint dokumentációs értékét tekintve páratlan anyagot készített a fent vázolt történet szereplőiről. A múltat feszes tekintettel őrző öregekről: Fodorné Mozsikás Rózsiról, aki a házicigányok utcájában lakott, Kovács Pepi néniről, akinek arcára nehéz ráncokat karcolt az idő, vagy Lupuj-Erdős bácsiról, akinek fáradt tekintete mélyén megannyi huncut kaland is ott lopakodik. Képek aztán az iskoláról és persze a faluról, amelynek élete az 1990-es évek elején még egy szomorú fordulatot vesz: a falurombolás idején megfogalmazott tervek alapján megsemmisült. Bözödújfalut vízzel árasztottak el, s most modern kori Atlantisz módjára pihen a csend világában, csupán templomtornya nyújtózik ki a tóból örök mementóként.

A teljes cikk itt olvasható.