Forgatókönyvíró, erotikus költő – és hétgyermekes haszid anyuka – a nő, akinek két élete van

Egy nappal azután, hogy Marilyn Wenniget meginterjúvolták a kettes csatorna éjszakai show-jában, megkérdezte szüleit, hogy tetszett nekik a műsor. „Jól meghíztál,” mondták. 

A forward.com-on megjelent interjú során arról beszél, hogy mind a szekuláris társadalomban, mind a családban, ahol felnőtt a megjelenés mennyire számít, állandó versengés alapja. Ez elvonja a figyelmet arról, ami valóban fontos – a belsőről, mondja az előadó és film-kutató, forgatókönyvíró, költő, aktivista és filmkritikus, aki tizenöt éve lett vallásos. A hétgyermekes anya a Belzer haszid irányzat tagja. Wennig számára a nők számára előírt fejfedő hordása és a szerény öltözködés egyfajta lázadás, a vallás újra felfedezése pedig merő feminizmus.

Wennig számos tévhitet eloszlat interjúnk során – sőt, az előítéletek már azelőtt összedőlnek, mielőtt találkoznánk vele, amikor legújabb verseskötetét, a „Mivel is állunk itt szemben-t” olvassuk. Tisztaság című versében a következőképp ír: „Magukhoz nyúlnak a haredi nők/Véletlenül, izgatottan, fel sem figyelve rá.” Nem épp ezt – szexről szóló verseket – várnál el egy ultra-ortodox izraeli anyától. De Wenniget nem érdeklik az elvárások.

Ausztráliában született, izraeli szülők gyermekeként. Hároméves volt, amikor a család visszatért Izraelbe. Gyerekként ifjúsági lapoknak írt, szerepelt gyerekműsorokban és a jeruzsálemi Kísérleti Gimnáziumba járt. Katonai szolgálata során a sereg Bamahane című újságánál dolgozott.

Férje, Erez Hever volt az első kapcsolata. Előbb különváltak útjaik, ám huszonegy évesen ismét összejöttek, összeházasodtak és vallásosak lettek. Ám míg Heverből rendes jesiva-növendék lett, Wennig a két világ között ragadt. Jeruzsálemi otthonában Belzer haszid, gyermekei jiddisül tanulnak haszid iskolákban, Tel Avivban a filmipar képviselőivel találkozik és egy teljesen más világban mozog. „Minden nap megjárom Berlint,” nevet.

Wennig élete nem volt mindig ilyen. Az ortodox élet felvétele utáni években igyekezett megismerkedni az új világgal, amit választott, minden évben szült egy gyereket és közben a Jeruzsálemi Héber Egyetemen tanult, ahol alapdiplomát szerzett irodalomból és mesterdiplomát a színháztudomány szakon. Mindeközben több, kifejezetten ortodox nőknek létesített intézményben –főiskolákon, szemináriumokban – is tanult. Ő alapította az első és eleddig egyetlen színház szakot haredi nők számára, de sok más munkát is elvállalt, hogy családját fenntartsa.

Szakdolgozatát a Héber Egyetemen az ultra-ortodox filmekből írta. Úttörő kutatása a haredi filmipar belső világát mutatta be, ahol rendezők csak nőknek szóló filmeket készítenek állami támogatás és hivatalos elismerés nélkül. Munkáját 2011-ben könyv formában is kiadták, A haredi film címmel. Évekig volt a Filmtanács tagja, erről a pozíciójáról azonban fél éve lemondott. Nincs különösebben jó véleménnyel sem a testület sem a Kulturális Minisztérium munkájáról. “A kultúra, olyan hivatalnokok kezében van, akik gyakran nem releváns elvek alapján működnek, hanem csak az aktuális hatalom, például Miri Regev kultuszminiszter kiszolgálására törekednek. A hazai kultúra nem szabad.”

Wennig egy, a Gesher Alap által finanszírozott, haredi nők számára létrehozott filminkubátor projekt tanára is volt, és egy írócsoport, a „Női kritikusok” alapítója, amely az izraeli filmkritikában fennálló férfi hegemónia ellenpontja kíván lenni. Ma a Mendel Menedzsment Iskola tagja, a Héber Egyetem film tanszékének PhD hallgatója, a Szalona filmkritikusa. Mindeközben egy új jeruzsálemi kezdeményezés, egy ultra-ortodox kulturális központ létrehozásának zászlóvivője. A központ neve „Beit Jákov Központ az Előadó Művészetekért” lesz. Mindeközben Wennig egy detektív-film forgatókönyvén is dolgozik Eran Riklis izraeli filmessel, egy új filmes folyóirat létrehozásán dolgozik és részt vesz egy új filmsorozat megalkotásában, mely az örökbefogadás témáját járja majd körül.

– Hogyan írhatsz tévés forgatókönyveket, amikor nincs is televíziód otthon, kérdezi a forward.com riportere.

„A vallást leszámítva, a tévé rengeteg felesleges zajt hozott az életünkbe, elvonja a figyelmünket,” válaszolja Wennig.

„Sok nem-vallásos barátunknak sincs tévéje otthon. Amikor elkezdtünk dolgozni a sorozaton az író- és producergárda nem tudott mit kezdeni azzal, hogy a sorozatok, amelyeket ismerek a 80-as és 90-es évekből származnak. Elfelejtett szériák, mint amilyen a Thirtysomething vagy a The Cosbys volt. Nevettek rajtam. Megmondtam nekik, hogy mindennek ellenére a látásmódom új és nem követem mások mintáit.”

„Igenis szeretném újra feltalálni a kereket és egyedi alkotást hagyni magam után,” mondja Wennig.

Sejti, hogy a producerek – enyhén szólva – nem túl boldogok amiért nem ismeri a legújabb sorozatokat, de ő igyekszik kárpótolni őket rugalmasságával „és végül, úgy gondolom, nem csak hogy megbocsátanak nekem, de még a tiszteletüket is kivívom.”

Wennig néha kemény árat fizet, amiért két világ között egyensúlyozik. Pár hete egy fanatikus, arcukat is takaró ultra-ortodox női csoport azzal perelte be egy rabbinikus bíróságon, hogy az általa tervezett kulturális központ romlást hoz majd a fiatal ultra-ortodox nőkre. A bíróság elutasította a vádat.

„Voltak nehéz napjaim, fenyegetéseket kaptam,” mondja Wennig. „Erőszakkal és a magánéletem megsértésével kellett szembenéznem. Úgy éreztem, követnek, hogy veszélyben vagyok. Sokszor úgy érzem, boszorkányüldözés célpontja vagyok.”

„Vannak nők, akik számára ünnepnap lenne amikor elégetnek a máglyán. Egy nem-vallásos barátom egyszer azt kérdezte, akkor is haredi maradnék-e ezek mellett a fenyegetések mellett, ha nem lennék házas és hét Belzer gyerek édesanyja. A válaszom egyértelmű igen volt. Úgy hiszem, az ember másképp nem teheti a szentséget és tisztaságot az életideáljává, csak a Tórán keresztül.”

Wenniget versei miatt tavaly kirúgták tanári állásából egy Beit Jákov szemináriumban. „Az anyák Tisztaság című versemet mutatták meg az igazgatónak és azt mondták, elfogadhatatlan, hogy valaki aki ilyen verseket ír a Beit Jákovban tanítson,” meséli.

Öt évvel ezelőtt, amikor első könyve a haredi filmművészetről megjelent felkérték, hogy szerepeljen egy tévéinterjúban. Nem volt benne biztos, hogy elvállalhat-e ilyesmit. „A férjem azt javasolta, írjak a rabbinak. Így is tettem. A férjemet hívták vissza, hogy megmondják neki, a rabbi szerint megpróbálhatom és majd meglátom, hogy fakad-e valami jó belőle.”

Wennig szerint egy határvonalon él, anélkül, hogy átlépné azt. Ám amikor politikai szerepvállalásra készült, megállították. Az közös vallásos-szekuláris „Ébredések” párt listáján akart a jeruzsálemi közpolitikába belépni. A lista hetedik helyét ígérték neki, amivel be is jutott volna, ám sokan ellenezték a lépést, fenyegetéseket kapott.

„Volt egy időszak, amikor a férjem nem tudott zsinagógába járni és azzal fenyegetőztek, hogy kirúgják a gyerekeinket az iskolából,” idézi fel. Beadta a derekát és visszalépett a politizálástól.

„Manapság egyre több olyan nővel találkozom, akik arra törekszenek, hogy megváltoztassák státuszukat a haredi társadalmon belül,” mondja Wennig.

„Egyelőre csak egy kívánság, próbálunk új utakat lelni. Sok ultra-ortodox nő a tanulásban vagy egy jogosítványban látja annak bizonyítékát, hogy képes az otthon és a munka világa közti manőverezésre. Néhányan csendben csinálják, hogy elkerüljék a társadalmi kritikát, mások nyíltan, annak tudatában, hogy megfizetnek majd érte.” Szomorúan látja, ahogy más nők képtelenek kiteljesedni ha a vallásos életmódot választják.

„Néha megszakad a szívem, amikor olyan nőkkel találkozom, akiket ismertem, amikor nem voltak vallásosok és akik azóta visszatértek a hithez. Látom, hogy páran egyszerűen elfeledkeztek magukról. Feláldozzák önmagukat is, hogy valami olyasmivé váljanak, akihez semmi közük. Ha a játékszabályok szerint játszol, az előre megírt szerepek alárendeltje leszel, akár tetszik, akár nem. Nem ítélem meg őket, de rossz nézni, mert úgy gondolom, lehet másképp is csinálni – úgy, hogy hű maradj magadhoz is és haredi életedhez is, anélkül, hogy az egyik a másik kárára válna.”

Fordította: Kristóf Juli