Fidesz politikus: Aktív szövetségépítés zajlik a magyar és az izraeli jobboldal között
Aktív szövetségépítés zajlik a magyar és az izraeli jobboldal között, az izraeli jobboldal megbízható és jó szövetségese a magyar konzervatívoknak – közölte Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója közösségi oldalán.
Az Alapjogokért Központ főigazgatója az elmúlt napokban megbeszélést folytatott az izraeli választásokon győztes, Benjámin Netanjahu vezette Likud külügyi igazgatójával, Eli Hazannal, valamint Ron Dermerrel, Izrael korábbi washingtoni nagykövetével is.
Szánthó Miklós hozzátette, a helyi konzervatív politikusokkal, újságírókkal, kutatóintézetekkel történt találkozókon egyetértés volt abban, hogy „a progresszió világszerte átfogó támadást indított civilizációnk zsidó-keresztyén kulturális talapzata, a nemzeti identitás és állami szuverenitás, valamint a család és a gyermekek ellen.”
Mivel Izraelben is úgy látják, hogy mindez globális jellegű, az Isten, haza, család hármas egységét óvni igyekvőknek közösen kell fellépniük – mutatott rá a főigazgató.
“Emiatt is elengedhetetlen, hogy megvalósítsuk végre a liberálisok rémálmát, a nemzeti erők nemzetközi összefogását. Izraelben is ugyanazt a liberális ármánykodást tapasztalják, mint mi Magyarországon a balos sajtó vagy a nyílt társadalom hálózatához tartozó ügynökirodák részéről, ezért erős az igény a közös ellenakcióra” – fejtette ki az Alapjogokért Központ főigazgatója.
Emlékeztetett arra, hogy Benjámin Netanjahuék győzelmét követően Izraelben is változások jönnek, az izraeli és a magyar jobboldal pedig jó és megbízható szövetségese egymásnak.
“A magyar jobboldal az izraeliek szemében is példaként, motorként, iránytűként funkcionál, de szükségünk van szövetségesekre. A központ ezen dolgozik – most már izraeli partnerekkel együtt, akik nagyra értékelik a CPAC Hungary-t is -, hiszen együtt erő vagyunk, szerteszét viszont gyöngeség” – tette hozzá Szánthó Miklós.
MTI
Címkék:Eli Vered Hazan, Izrael, konzervatívok, Magyarország, Szánthó Miklós