Fertőtlenítik a Bibliákat is

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Az elkövetkező hetekben a zsinagógák újból megnyithatnak Németországban, ám tiltva lesznek a kézfogások, ölelések és a Tóra körbevitele, megcsókolása is.

Berlin, Neue Synagoge

A németországi ortodox és liberális rabbikar és a regionális zsidó szervezetek és nagyobb kongregációk által bevezetésre kerülő szabályoknak megfelelően:

  • A gyülekezet tagjainak két méteres távolságot kell tartani egymástól. Csak a családtagok ülhetnek közelebb egymáshoz.
  • Csak a kántor és a rabbi nem visel arcmaszkot, amikor a szószéken (bima) tartózkodik, a gyülekezettől távol. A tagok számára arcmaszk viselése kötelező.
  • Kézfogás, ölelkezés és csókolózás kizárva. „Nincs olyan halachikus parancs, ami kötelezővé tenné a kézfogást sabatkor” – áll a szabályzatban.
  • A tóratekercseket, mezüzéket, nem szabad megcsókolni. A tóra körbehordozását szüneteltetni kell.
  • A tóraolvasáshoz kiszólított hívek a bimától megfelelő távolságban kell, hogy álljanak.
  • Az imakönyveket és bibliákat az istentisztelet előtt és után fertőtleníteni kell.

A Tanács előírása szerint az istentiszteleten részt venni kívánók előre jelezzék ilyen szándékukat. A résztvevők nevét föl kell jegyezni, hogy megbetegedés esetén a fertőzési lánc követhető legyen.

„Fontos, hogy ne legyen panaszkodás a korlátozás bevezetés körül” – mondta Schuster az interjúban. „Jobb a kántort hallgatni a zsinagógai kis közösség soraiban ülve és arcmaszkot viselve, mint egyedül lenni otthon.“

A JTA cikkét Bassa László fordította

Címkék:koronavírus, Németország, zsinagógák

[popup][/popup]