Fenntartják az Izraelt bojkottáló iráni cselgáncsszövetség négyéves eltiltását

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) helybenhagyta a Nemzetközi Judo Szövetség (IJF) négyévi versenytilalmat kimondó büntetését, amelyet 2019-ben rótt ki Iránra.

Saed Moallei (balra) és Sagi Muki izraeli cselgáncsozó, akivel az irániak nem engedték megmérkőzni

A CAS-nak a teheráni fellebbezést elutasító határozatáról az insidethegames.biz honlap számolt be, emlékeztetve rá, hogy Irán az ominózus tokiói cselgáncs-világbajnokságon kötelezte 81 kg-os férfi versenyzőjét, Saeid Mollaeit elődöntős mérkőzésének elvesztésére, mivel győzelme esetén izraeli dzsúdóssal került volna szembe. Irán nem ismeri el Izraelt, és azt sem engedi, hogy sportolói izraeli sportolókkal versenyezzenek.

Mollaei visszaléptetése után az IJF – az indoklás szerint “szabályainak súlyos megsértéséért” – eltiltotta Irán cselgáncsszövetségét a versenyektől, s a felfüggesztés a CAS mostani megerősítő döntése nyomán 2023. szeptember 17-ig érvényben marad.

Az esetet követően Mollaei még 2019-ben Németországba menekült, majd mongol állampolgárságot vett fel, hogy választott új hazája képviseletében versenyezhessen. Tavaly a tokiói olimpián mongolként nyert ezüstérmet, az idén viszont azeri állampolgár lett.

MTI

Címkék:Saed Moallei, Sagi Muki

[popup][/popup]