Feldmájer Péter elnök és Róna Tamás főrabbi találkozott az EMMI miniszterével

Írta: Szombat - Rovat: Belföld, Hírek - lapszemle

Dr. Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások minisztere hivatalában bemutatkozó látogatáson fogadta Dr. Feldmájer Pétert, a Mazsihisz Közép-Magyarországi Területi Csoportjának elnökét és Dr. Róna Tamás főrabbit, a Területi Csoport vezető rabbiját – tájékoztatta szerkesztőségünket a Mazsihisz Területi Csoportja.

Dr. Feldmájer Péter

A zsidó vezetők ismertették a miniszterrel a vidéki zsidóság speciális problémáit, és kérték segítségét ahhoz, hogy az ott élők visszatalálhassanak ősi gyökereikhez. Ezt elsősorban a már folyamatban lévő oktatási programok továbbfejlesztésével képzelik el, és ehhez szükségesnek látják az anyagi- és személyi feltételek biztosítását.

A miniszter hangsúlyozta, hogy miként a történelmi Magyarországon, most is úgy tekinti, hogy az egyetemes magyarsághoz tartoznak mindazok, akik Magyarországon élnek, függetlenül attól, hogy milyen vallásúak, vagy származásúak.

Kiemelte, hogy a magyarság történetében az itt élő zsidóság a legkorábbi időktől kezdve rendkívül fontos szerepet játszott. Kifejezte elkötelezettségét az iránt, hogy a zsidó oktatás anyagi és tárgyi feltételeit ne csak a fővárosban, hanem az egész országban biztosítsák.

A zsidó vezetők köszönetüket fejezték ki azért a támogatásért, amelyet Magyarország kormánya nyújt a zsidó élet és kultúra fenntartásához.

 

támogatás
Pop up banner1
[popup][/popup]