Fegya is a Kossuth-díjazottak között

Írta: MTI / Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

A mai napon átadták a Kossuth- és Széchenyi-díjakat. A Kossuth Nagydíjat Jókai Anna kapta, Kossuth-díjban részesült többek közt Jávori Ferenc, Mácsai Pál és Dobai Péter. A Széchényi Nagydíjat idén John Lukacsnak ítélték, Széchenyi-díjat vehetett át mások mellett Schmidt Mária is.

fegya

Jávori Ferenc, Fegya az egyik díjazott

Idén Jókai Anna író kapta a Kossuth Nagydíjat. Húsz művésznek ítéltek oda Kossuth-díjat, a Vujicsics Együttes tagjai pedig megosztva részesültek az elismerésben. Széchenyi Nagydíjjal tüntették ki John Lukacs magyar származású történészt, 19-en pedig Széchenyi-díjat kaptak. A Magyar Érdemrendet 29-en vehettek át. Az elismeréseket Áder János Orbán Viktor kormányfő és Kövér László házelnök társaságában nyújtotta át.

Áder János rámutatott beszédében: a most kitüntetettek és díjazottak személyes teljesítményükkel gyarapították a nemzetet, így a ma átadott díjak és kitüntetések nem pusztán elismerései, sokkal inkább szerény viszonzásai mindannak, amit adtak a közösségnek.

A köztársasági elnök – a miniszterelnök előterjesztésére – a nemzeti ünnep alkalmából

a Kossuth Nagydíjat adományozta:

JÓKAI ANNA Kossuth-díjas írónak, esszéistának, az MMA rendes tagjának a magyar prózairodalom területén létrehozott kimagasló életművéért, valamint az urbánus irodalom nemzeti és keresztény ágának kiemelkedő képviseletéért;

a Kossuth-díjat adományozta:

BARÁTI KRISTÓF Liszt Ferenc-díjas hegedűművésznek, az MMA levelező tagjának számos rangos nemzetközi versenyen is díjazott, kora gyermekkorától megmutatkozó és kiemelkedő tehetsége, érett muzikalitással megformált, a klasszikus és modern stílusok mellett a kamaraműfajban is autentikus és virtuóz hegedűjátéka elismeréseként;

BÉRES JÁNOS furulyaművésznek, népzenekutatónak, zenepedagógusnak az élő népművészeti hagyomány továbbörökítése, a népzene művészi fokon történő művelése és annak oktatása, valamint a társadalom széles rétegeit elérő televíziós és rádiós műsorokban folytatott közművelői tevékenysége, valamint iskolaalapítói és igazgatói munkája elismeréseként;

BOHUS ZOLTÁN Munkácsy Mihály-díjas üvegtervező iparművésznek, érdemes művésznek, az MMA rendes tagjának a konstruktivista szobrászat és az üvegművészet területén létrehozott egyedi stílusú alkotásai és újító szellemű művészete elismeréseként;

BORÁROS IMRE nyugalmazott színművésznek, a komáromi Jókai Színház alkotójának a felvidéki magyar színház- és előadóművészet, valamint az egyetemes magyar kultúra határokon átívelő, magas színvonalú művelése és terjesztése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként;

DOBAI PÉTER József Attila-díjas és Babérkoszorú díjas írónak, költőnek, dramaturgnak, az MMA rendes tagjának kimagasló színvonalú költői, regény- és forgatókönyvírói tevékenysége elismeréseként;

HÁMORI ILDIKÓ Jászai Mari-díjas színművésznek, kiváló művésznek, a Pesti Magyar Színház tagjának a magyar színház- és filmművészetben betöltött meghatározó szerepe és generációk számára meghatározó, emlékezetes alakításai elismeréseként;

HEGEDŰS ENDRE zongoraművésznek, professzornak kiemelkedő zongoraművészi pályája során egyedülálló muzikalitással megformált, virtuóz előadásaiért, valamint kiemelkedő kamaraművészi és oktatói tevékenysége elismeréseként;

JÁVORI FERENC “FEGYA” zeneszerzőnek, előadóművésznek, érdemes művésznek, a Budapest Klezmer Band zenekarvezetőjének a magyar zenei kultúra szerves részét képező klezmer stílus nemzetközi népszerűsítéséért, valamint kiemelkedő zeneszerzői és előadóművészi pályája elismeréseként;

KISS B. ATILLA Liszt Ferenc-díjas operaénekesnek, a Magyar Állami Operaház művészének, az MMA rendes tagjának a világ legrangosabb operaszínpadain sikert aratott énekművészete, a tenor szerepek széles skáláját felvonultató sokszínű repertoárja, valamint hiteles és szenvedélyes alakításai elismeréseként;

KOBZOS KISS TAMÁS Liszt Ferenc-díjas előadóművésznek, az Óbudai Népzenei Iskola igazgatójának, népzenetanárnak, az MMA rendes tagjának egyedülálló előadóművészi pályája, népzenei oktatómunkája, valamint a magyar népzene hazai és külföldi népszerűsítése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként;

KÓTI ÁRPÁD Jászai Mari-díjas színművésznek, kiváló művésznek, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház tagjának több mint öt évtizedes, kimagasló színművészi pályája elismeréseként;

KOVÁCS KATI előadóművésznek, dalszövegírónak, színésznőnek a magyar könnyűzenei kultúrában játszott műfajteremtő szerepéért, határainkon túl is nagy népszerűségnek örvendő, gazdag előadóművészi tevékenyégéért, több évtizedes művészi pályafutása elismeréseként;

MÁCSAI PÁL Jászai Mari-díjas színművésznek, rendezőnek, érdemes művésznek, az Örkény István Színház igazgatójának sokoldalú színészi pályája, egyedülálló rendezései, valamint színházalapítói és a magyar színházi életet is gazdagító közéleti tevékenysége elismeréseként;

MŐCSÉNYI MIHÁLY Széchenyi-díjas építésznek, a Budapesti Corvinus Egyetem Tájépítészeti Karának professor emeritusának a tájépítészet szakterületének hazai elismertetése és az egyetemi oktatásban való bevezetése érdekében végzett tevékenységéért, valamint csaknem hét évtizedes, hazai és nemzetközi szinten is kimagasló alkotói-tervezői, oktatói és iskolateremtő tudományos pályája elismeréseként;

NÉMETH JÁNOS Munkácsy Mihály-díjas keramikusművésznek, érdemes művésznek, az MMA rendes tagjának a tradicionális népi kerámiavilág mondanivalóját a modern szobrászattal és kerámiaművészettel ötvöző mintegy fél évszázados művészi tevékenysége elismeréseként;

ORBÁN GYÖRGY Erkel Ferenc-díjas zeneszerzőnek, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem docensének széles műfaji skálát betöltő zeneszerzői pályafutása és kiemelkedő zenepedagógiai tevékenysége elismeréseként;

SNÉTBERGER FERENC gitárművésznek, zeneszerzőnek a nemzetközi zenei életben is kiemelkedő előadóművészi pályája, a klasszikus, a roma, a flamenco és a dzsessz páratlanul egyéni ötvözését kiérlelő zeneszerzői tevékenysége, valamint az ifjú tehetségek gondozása érdekében végzett áldozatos munkája elismeréseként;

TAKÁCS KLÁRA Liszt Ferenc-díjas operaénekesnek a világ legrangosabb színpadain énekelt mezzoszoprán főszerepek páratlan megformálásáért, valamint a nemzetközi zenei életben is kimagasló, több évtizedes operaénekesi pályája elismeréseként;

TEMESI FERENC József Attila-díjas és Babérkoszorú-díjas írónak, műfordítónak, színműírónak, az MMA rendes tagjának műfajteremtő költői, írói munkája, valamint műfordítói tevékenysége elismeréseként;

TIMÁR SÁNDOR nyugalmazott koreográfusnak, néptáncpedagógusnak a magyar néptáncoktatás egyedi módszertanának kidolgozása, a hazai táncházmozgalom elindítása és fenntartása, valamint a magyar néptáncművészet nemzetközi népszerűsítése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként;

a Kossuth-díjat megosztva adományozta:

a Kárpát-medencei délszláv népzenei tradíciót közkinccsé formáló, egyedi hangzásvilágot kiérlelő, példaértékű művészi pályafutásuk, valamint a zenei örökség áthagyományozása érdekében végzett sokoldalú tevékenységük elismeréseként a Vujicsics Együttes tagjainak:

BORBÉLY MIHÁLYNAK; BRCZÁN MIROSZLÁVNAK; EREDICS ÁRONNAK; EREDICS GÁBORNAK; EREDICS KÁLMÁNNAK; SZENDRŐDI FERENCNEK; VIZELI BALÁZSNAK.

Széchenyi Nagydíjat adományozott:

JOHN LUKACS történész professzornak több mint harminc könyvet felölelő nemzetközi jelentőségű és meghatározó szerepet játszó történészi pályafutása, valamint a magyar történeti gondolkodást megújító tevékenysége, nagy ívű életműve és annak hatása elismeréseként;

Széchenyi-díjat adományozott:

BALOGH BALÁZS Ybl Miklós-díjas építésznek, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Rajz és Formaismereti Tanszék tanszékvezető egyetemi tanárának az organikus építészeti hagyományokat követő, hazai és nemzetközi szinten is kimagasló munkássága elismeréseként;

BATTA ANDRÁS zenetörténésznek, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem volt rektorának, egyetemi tanárnak kimagasló zenetörténet-tanári és kutatói munkája, valamint a hazai zeneművészet-oktatás átszervezésében és bővítésében vállalt szerepe elismeréseként;

BORSA GEDEON bibliográfusnak, az MTA doktorának a hazai és egyetemes könyv- és nyomdászattörténeti tudományos munkája, valamint a hungarikakutatások területén elért eredményei elismeréseként;

DÉKÁNY IMRÉNEK, az MTA rendes tagjának, az MTA Szegedi Tudományegyetem Szupramolekuláris és Nanoszerkezetű Anyagok Kutatócsoportja vezetőjének, egyetemi tanárnak kiemelkedő oktatói és tudományszervezői tevékenysége, valamint az anyagtudomány és a nanoszerkezetű anyagok kutatása és gyakorlati alkalmazása terén elért eredményei elismeréseként;

FARKAS GYŐZŐNEK, az MTA doktorának, az MTA Wigner Jenő Fizikai Kutatóközpont kutató professor emeritusának a magyarországi lézerfizikai kutatások megteremtésében való közreműködése, valamint az “Attofizika” tudományágának megteremtése érdekében végzett munkája elismeréseként;

HONTI LÁSZLÓNAK, az MTA rendes tagjának, a Károli Gáspár Református Egyetem professzor emeritusának a finnugor nyelvtudomány területén elért világszerte elismert tudományos eredményei, valamint egyetemi tanári, publikációs és közéleti tevékenysége elismeréseként;

KERTÉSZ JÁNOSNAK, az MTA rendes tagjának, a Közép-európai Egyetem és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem egyetemi tanárának a statisztikus fizika és interdiszciplináris alkalmazásai, különösen a hálózatkutatás terén elért, világviszonylatban is nagy elismerést kiváltó eredményeiért;

KOTSCHY ANDRÁSNAK, a Kotschy és Társai Kft. akusztikus tervezőjének kiemelkedő kutatói és tervezői munkássága, különösen a Papp László Budapest Sportaréna, az Agóra művelődési központok és a pécsi Kodály Központ hangversenytermének kialakításában való közreműködése elismeréseként;

MANDL JÓZSEF kutatóorvosnak, a Semmelweis Egyetem Orvosi Vegytani, Molekuláris Biológiai és Patobiokémiai Intézetének tanárának, az MTA rendes tagjának a májműködés- és gyógyszeranyagcsere-kutatások terén elért nemzetközi szintű tudományos eredményeiért, valamint iskolateremtő egyetemi oktatói és tudományos közéleti tevékenysége elismeréseként;

MRAVIK LÁSZLÓ művészettörténésznek a Magyarországról jogtalanul elhurcolt műkincsek restitúciója tárgyában kifejtett tudományos munkája, kiemelkedő műkincsgyűjtemény-kutatásai, valamint az örökségvédelem és a műgyűjtés érdekében tett erőfeszítései elismeréseként;

PÁLES ZSOLTNAK, az MTA doktorának, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Analízis Tanszék tanszékvezető egyetemi tanárának a matematikai analízis számos területén elért, nemzetközi visszhangot kiváltó eredményei, valamint a debreceni analízis iskolában végzett példamutató tevékenysége elismeréseként;

PÓCS TAMÁSNAK, az MTA rendes tagjának, az Eszterházy Károly Főiskola Biológiai Intézete professor emeritusának a trópusi esőerdők és sivatagok ökológiai és növényföldrajzi kutatása, valamint a virágtalan növények rendszertanával kapcsolatos tudományos eredményei elismeréseként;

ROÓSZ ANDRÁSNAK, az MTA rendes tagjának, a Miskolci Egyetem egyetemi tanárának a magyar kohászat és fémes anyagtudomány, ezen belül a magyar űranyagtudomány területén folytatott, nemzetközileg is jelentős, több mint négy évtizedes kutatói és oktatói tevékenységéért;

SCHLETT ISTVÁNNAK, a politikatudomány kandidátusának, az Eötvös Loránd Tudományegyetem ÁJK Politikatudományi Intézet professor emeritusának a századforduló társadalmi mozgalmaival kapcsolatos kutatási tevékenysége, valamint a magyar politikai gondolkodásra nagy hatást gyakorló életműve elismeréseként;

DR. SCHMIDT MÁRIA történésznek, a Terror Háza Múzeum, a XX. Század Intézet és a XXI. Század Intézet főigazgatójának, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egyetemi tanárának a Terror Háza Múzeum létrehozásáért, a totális diktatúrák múltjának hazai és nemzetközi feltárásában és bemutatásában végzett kiemelkedő színvonalú munkája, valamint sikeres tudományszervezői és jelentős közéleti tevékenysége elismeréseként;

SIMONOVITS MIKLÓSNAK, az MTA rendes tagjának, az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet kutatóprofesszorának, a Diszkrét Matematika Osztály vezetőjének a kombinatorika, a gráfelmélet, a Szemerédi-lemma és a kvázi véletlenség szakterületein elért, nemzetközileg is elismert eredményeiért, valamint az elméleti számítógép-tudomány hazai elterjedése érdekében folytatott munkájáért;

DR. SÓBEL MÁTYÁSNÉ DR. SCHAFF ZSUZSÁNNÁNAK, az MTA levelező tagjának, a Semmelweis Egyetem ÁOK II. sz. Patológiai Intézet volt igazgatójának a májgyulladást okozó vírusok májkárosító hatásának felismerését eredményező vizsgálatai, valamint a vörösiszap-katasztrófával kapcsolatos egészségügyi kutatások szervezése és koordinálása terén végzett tevékenysége elismeréseként;

TAMÁS GÁBORNAK, a Szegedi Tudományegyetem TTIK Élettani, Szervezettani és Idegtudományi Tanszéke tanárának, az MTA levelező tagjának világszínvonalú eredményeket elérő agykéregkutató munkacsoportja létrehozásáért és vezetéséért, valamint kimagasló tudományos munkássága elismeréseként;

TUSNÁDY GÁBORNAK, az MTA rendes tagjának, az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet kutatóprofessor emeritusának a valószínűség-számítás és a matematikai statisztika területén elért elméleti és gyakorlati eredményei elismeréseként.

 

[popup][/popup]