Ezért van szükségünk zsidó gyíkemberekre

Írta: HANULA ZSOLT-KISS ZSÓFIA/INDEX.HU - Rovat: Hírek - lapszemle

Nem lehet nem észrevenni, a magyar politikát és közbeszédet ellepték az összeesküvés-elméletek. A parlamentben Bilderberg-csoportoznak, chemtraileznek, Magyarország elleni misztikus nemzetközi konspirációkról beszélnek, a tévében a legváltozatosabb és legőrültebb összeesküvéseket adja elő tényként egy láthatóan zavart figura, aki aztán állami kitüntetést kap. Normális ez? Krekó Péter szociálpszichológus, politológus, a Political Capital igazgatója az ELTE-n oktat politikai pszichológiát, és az összeesküvés-elméletek pszichológiájának egyik vezető kutatója Magyarországon – az ő segítségével próbáltunk utánajárni, mi lehet ennek hátterében.

Valójában mi az, hogy összeesküvés-elmélet?

Azt a definíciót szoktuk használni, hogy azzal kapcsolatos hiedelem vagy elképzelés, hogy a saját közösségem ellen több szereplő valamilyen titkos, rosszindulatú együttműködést tervez vagy hajt végre. Ez elég tág definíció, ebbe mindenféle teória belefér, sőt megengedi azt is, hogy az akár igaz is lehet. Ezen belül mi azokat szoktuk kutatni, amelyek viszonylag elterjedtek, és valamilyen szempontból társadalmi veszélyt hordoznak.

KrekoPeter

Krekó Péter, a Political Capital Institute igazgatója

Társadalmi veszélyt?

Például a Cion bölcseinek jegyzőkönyve, ami egy nagyon népszerű összeesküvés-elmélet, több kutató szerint nagyban hozzájárult a holokauszt ideológiai megalapozásához. Egy sor olyan elmélet van, amelyek egy konkrét etnikai csoportot tesznek meg valamilyen negatív jelenség egyetlen okaként. Ebből már cselekvés következhet, itt a társadalmi veszély könnyen felismerhető.

Magyarországon például az antiszemita összeesküvés-elméletek nagyon virulensek (lásd a Szombatban megjelent kutatást), a történelemben is komoly szerepük volt, és ezek újra és újra aktualizálódnak és előjönnek. Ezek a teóriák a felelősség eltolását szolgálják, tehát hogy semmilyen válságért, rossz politikai döntésért, folyamatért nem a kormány és a nemzet felelős, hanem mindig lehet találni kívül-belül összeesküvőket, akik ezt előidézik. Ezek az elméletek egy zártabb, sok szempontból arrogánsabb politikai közösség megerősödéséhez vezetnek.

De például az olyan elméletek, amelyek mondjuk az X-aktákban köszönnek vissza, a földönkívüliekkel kooperáló kormányokkal, nem különösebben ártalmasak. A Kennedy-gyilkossággal, de még a szeptember 11-i terrortámadással kapcsolatos elméletek egy részéről is elmondható, hogy megjelenik bennük egyfajta civil öntudat, ami azt a kérdést teszi fel, hogy minden esetben hihetünk-e a hatalomnak és a hivatalos információforrásoknak.

A demokráciában a politikai intézményekkel, vezetőkkel szembeni alapvető bizalom teszi lehetővé a rendszer működését. Viszont a civil szféra részéről egyfajta bizalmatlanság szükséges, a hatalommegosztásnak, a sajtónak, az emberi jogi, civil szervezeteknek részben ez a szerepe, a hatalom ellenőrzése. Intézményesen ki kell fejezniük a hatalommal szembeni bizalmatlanságot. Az összeesküvés-elméletek egy része kifejez egy ilyen állampolgári aktivitást, ami egy tudatosan megélt demokratikus gondolkodásmódhoz kapcsolódik. De a konspirációs teóriák jelentős része inkább rombolóan hat a demokratikus intézményrendszerre.

Miért lepte el a politikát Magyarországon az elmúlt egy-két évben hirtelen az összeesküvés-elméletek hulláma?

Szerintem ez korábban is erősen jelen volt a magyar politikában. A rendszerváltás idején, ahogy a komoly társadalmi változások időszakában általában, nagyon sok ilyen elmélet volt, és ezek máig hatnak. Ott van például a rózsadombi paktum története. Azok az elméletek, amelyek széles körben elterjedtek, mindig rezonálnak egy, a társadalomban erős alapélménnyel. Nálunk például az ufókkal, gyíkemberekkel kapcsolatos teóriákat nem lehetne széles körben elterjeszteni úgy, hogy komolyan is vegyék őket, mert egyszerűen nincs meg az a történelmi kontextusa, előzménye, ami ezt megalapozná. Az Egyesült Államokban viszont van, és ott ezek az elméletek igen elterjedtek.

Könnyen el tud terjedni viszont a szabadságharcos-gyarmatosítós összeesküvés-elmélet, ami arról szól, hogy vannak külső hatalmak, amelyek el akarják venni az ország szuverenitását. Ha visszatekintünk a magyar történelemben, ez nem egy teljesen valóságtól elrugaszkodott élmény, voltak itt törökök, Habsburgok, németek, oroszok – van egy ilyen alapélményünk, hogy a magyarok szuverenitását külső-belső erők veszélyeztetik. És ezzel szemben nem lehet nagyon mást csinálni, mint fellázadni a hatalmak ellen, akik a gyarmatosításra törnek. Nem véletlen, hogy szinte minden magyar hős szabadságharcos volt. Ha megnézzük, ez a nagyon egyszerű alapképlet vonul végig az egész jobboldali összeesküvés-elméleti gondolkodásmódon a rendszerváltás óta. Amiket ma látunk a Jobbik, illetve a Fidesz ideológiájában, ennek a logikus meghosszabbításai. Viszont arra is van példa, hogy egy nyugaton divatos elmélet nálunk is elterjed, mint például a mérgező anyagokat szóró repülőkről szóló chemtrail-teória, ami a parlamentben is téma volt.

Ezek szerint minél inkább jobboldali valaki, annál fogékonyabb az összeesküvés-elméletekre?

Az összeesküvés-elméletek nagyon széles körben elterjedtek, és van rájuk fogékonyság a politikai baloldalon is. De amikor az átfogó összeesküvés-elméleti világképet vizsgáltuk (lásd a Szombatban megjelent kutatást), azt találtuk, hogy a jobboldali pártoknál és különösen a Jobbiknál ez sokkal jellemzőbb.

Miért van szüksége az embernek arra hogy ilyen, alapvetően irracionális dolgokban higgyen?

Van némi hasonlóság a vallásos gondolkodás és a konspirációkba vetett hit között. Az összeesküvés-elmélet sok esetben valláspótlék abból a szempontból, hogy átfogó magyarázatot nyújt a világ eseményeire, felsőbb hatalmak létezését feltételezi, és meglehetősen dogmatikus gondolkodásmódhoz is vezethet.

Csakhogy a vallás általában megnyugtató válaszokat ad, míg az összeesküvés-elméletek épp ellenkezőleg, nagyon nyugtalanítóakat.

Valóban, Richard Hofstadter ezt úgy fogalmazta meg a hatvanas években az amerikai összeesküvés-elméletekről írt munkájában, hogy a politikai paranoid kétszer szenved: egyrészt, mint mindenki más is, a történelemtől és annak valós eseményektől, illetve a saját fantáziájától is.

Az összeesküvés-elmélet azonban a valláshoz hasonlóan a szorongáscsökkentés eszköze is. Különösen amikor egy új, szokatlan, megmagyarázhatatlan negatív jelenséggel találkozunk, ami érzelmi felfokozottsághoz vezet: ilyenek a válságok, a merényletek, a tragédiák. Még mindig jobb az ismerős ellenség, mint az ismeretlen, kiszámíthatatlan, kaotikus, absztrakt ok, ami egyáltalán nem kényelmes pszichológiailag. Ha van egy megszemélyesíthető csoport, amit felelőssé lehet tenni a történtekért, az visszaadja a kontroll illúzióját. Ismerni és megnevezni valamit az első lépés annak irányába, hogy meg tudjunk vele küzdeni.

Vegyük példának a pénzügyi válságot. A népszerű összeesküvés-elmélet szerint ez egy szándékos, tudatos folyamat volt, aminek során a bankok illetve az azokat irányító zsidók országokat akartak gyarmati sorba taszítani, a bankrendszer befolyását növelni, egy kidolgozott terv mentén. Persze, ez egy nyomasztó, szorongást keltő helyzetnek tűnik, de nézzük meg, hogy milyen szorongató és kellemetlen a hivatalos magyarázat. Eszerint van egy rendszerszintű hiba: a bankok túl sokat hiteleztek, rosszul mérték fel a kockázatokat; a hitelesek túl merészen vettek fel kölcsönt; a kormányok nem szabályozták jól az egész területet; a hitelminősítő intézetek pedig benézték a kockázatokat. Ez nagyjából a hivatalos magyarázat, itt a felelősség szétterül, elvész. A szisztematikus hiba arról szól, hogy nincsen egyértelmű válasz arra a kérdésre, hogy ki a hibás. Így a megoldás is egy olyan absztrakt, távoli univerzumba kerül, ami már nem kezelhető a hétköznapi szinten. Az, hogy ilyenkor legyen kézzel fogható, megszemélyesíthető felelős, aminek arcot lehet adni, az az úgynevezett szimbolikus megküzdésben, a szorongás csökkentésében fontos szerepet játszik.

A másik ok, hogy a csoport számára védelmet ad az összeesküvés-elmélet. Ezek a teóriák általában erős csoportidentitással kapcsolódnak össze, és a kollektív önértékelés erősítését szolgálják. Ebben hasonlóak a paranoiához, bár nem szerencsés összemosni a kettőt, mert az egyik egyéni pszichopatológia, a másik pedig társadalmi jelenség. De van némi hasonlóság a patológiás gondolkodás és az összeesküvés-elméletekbe vetett hit között. A paranoia előnye, hogy a paranoid ember azt érezheti, hogy a ő a világon a legfontosabb. Mindenki őt akarja megfigyelni, mindenki ellene tör, mert ő annyira fontos, mint senki más a világon. Ez a valóság nagyon súlyos torzítása árán ugyan, de képes erősíteni az önértékelést. Ugyanez a helyzet az összeesküvés-elméletekkel csoportszinten: az üldöztetésnek, az áldozati identitásnak az az előnye, hogy küldetéstudattal és fontosságérzéssel ruházza fel a csoportot.

Harmadszor pedig minden konspirációs teóriáknak az a logikája, hogy létező fenyegetéseket nagyít fel extrém módon, vagy nem létező fenyegetéseket is létezőnek láttat. Ennek lehet evolúciós előnye, mivel olyan felfokozott óvatossághoz vezethet, ami a túlélési esélyt növeli: jobb félni, mint megijedni. És persze van olyan helyzet, amikor tényleges fenyegetésekkel kell szembenézni.

A teljes interjú itt olvasható.

Kapcsolódó írások:

Krekó Péter–Juhász Attila–Molnár Csaba: Antiszemita Bestiárium

A szabadság ellenségei – a Political Capital és a Szombat konferenciája

Címkék:Krekó, összeesküvés-elmélet, pszichológia

[popup][/popup]