Európai polgári kezdeményezés a nemzeti régiók védelmében
Az utóbbi években példátlan, pártokon, ideológiai határokon átívelő együttműködés létszik kialakulni Magyarországon a Székely Nemzeti Tanács felhívása nyomán.
Az Európai polgári kezdeményezés a nemzeti régiók védelmében azt tűzte kí céljául, hogy alkosson az EU jogszabályt a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért.
Magyarországot, a magyar kultúrát a felhívás elsősorban a határon túli magyar kisebbségek, ezen belül az egy tömbben élő székelység szempontjából érinti.
A kezdeményezés célja, hogy az Unió kohéziós politikája kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól.
A fentiekben jelzett régiók, köztük a közigazgatási hatáskörökkel nem rendelkező földrajzi körzetek lemaradását úgy kell megelőzni, a gazdasági, társadalmi és területi kohézió feltételeit fenntartani, hogy közben sajátosságaik ne változzanak meg. Ehhez biztosítani kell számukra a hozzáférés esélyegyenlőségét a strukturális alapokhoz, minden más EU alaphoz, forráshoz, programhoz, meg kell teremteni a garanciákat sajátosságaik fenntartásához, a megfelelő gazdasági fejlődéshez, hogy az Unió átfogó, harmonikus fejlődése fenntartható legyen, és kulturális sokszínűsége is fennmaradjon.
Mindenki támogathatja aláírásával a kezdeményezést, ha uniós állampolgár (valamely EU-tagállam állampolgára), és elérte az európai parlamenti választásokon való részvételre jogosító életkort.
2020. május 7-ig egymillió aláírásnak kellene összegyűlnie. A Szombat is arra biztatja olvasóit, járuljanak hozzá aláírásukkal a kezdeményezéshez.