És a zsidó biztonságérzet?
A menekültvitáknak sehogy sem akar vége szakadni. Helyi, aktuális szempontjaink, rokon- és ellenszenveink, ahogy várható is volt, persze taroltak. Fontos összefüggések pedig figyelmen kívül maradtak. Talán nem írják felül, ami eddig elhangzott, de nem lenne helyes hallgatni róluk.
Tamás Pál (fotó: Tóth Csilla)
Például arról, hogy a szír–iraki–afgán menekültáradat, különböző nemzeti tömbjeiben eltérő módokon ugyan, nem is ma, de nem is sokára, gondolom, már holnapután – kétségtelenül hatással lesz az európai zsidóság hétköznapjaira. Nyilván a magyarországiakéra is. Eszem ágában sincs iszlámozni (különben is, a XIX. században az arab nacionalizmust szervezett mozgalomként keresztények alapozták meg).
Ostobaság lenne itt „terroristázni”. De nem érdemes figyelmen kívül hagyni azt sem, ami a nyugat-európai antiszemitizmussal történt az utolsó másfél évtizedben. Azt ugyanis mára közel-keleti, vagy annak hitt számlák átalakították, átszínezték. Militáns aktivistái ma már általában vagy többségükben keleti bevándorló gyerekek. Itthon ebből eddig keveset láthattunk, hiszen tömeges levantei letelepedőink nem voltak.
S ha lettek is volna már, amíg a magyar nácik (akiket még a progresszív sajtó is békülékenyen ultráknak nevez) Sieg Heiles karlendítéssel menetelnek a Király utcában, a kisebb arab csoportok még alig kitapintható nyilvános Izrael-kritikája sem fogná meg nagyon a közönséget. Európában azonban már átalakult az utcai militáns antiszemitizmus. Régi nemzeti radikális törzsközönségét nehezen beilleszkedő, elkeseredett fiatal közel-keletiek váltották fel.
