És a legkegyetlenebb keretlegény fejfáján ma ez áll: A szeretet örök
Tíz éve kutatja a szerbiai Bor bányavidékére 1944-ben elhurcolt magyar munkaszolgálatosok történetét Csapody Tamás, év végén jelent meg második kötete a témában. A jogász-szociológus szerint akadt emberséges keretlegény is az embertelenségben, és a legkegyetlenebbek sem bűnözőnek születtek: hogy azzá váltak, abban ők maguk és a körülmények is közrejátszottak.
Csapody Tamás (fotó: Lakos Gábor, hvg.hu)
hvg.hu: Mi késztette arra, hogy éppen a bori munkaszolgálatosok történetét kutassa, elvégre a magyar holokauszt bővelkedik más, nagy áldozatokat követelt tragédiákban?
Csapody Tamás: Kutatóként és mozgalmárként engem már régóta foglalkoztat az erőszakmentesség filozófiája, gyakorlata, ezért 2005 körül belekezdtem a magyar katonai szolgálatmegtagadás históriájának megírásába. Ahogy betekintést nyertem a levéltári anyagokba, a mártírtörténetekben rögtön felbukkant Bor neve. Az a szerbiai tetthely, ahová 1943 és 1944 között a katonáskodást megtagadó szombatista, nazarénus és a Jehova tanúi kisegyházak mintegy kétszáz hívője mellett hatezer zsidót is elhurcoltak, és ott rabszolgamunkára kényszerítették őket. Akkortájt még nem volt alapos ismeretem a bori szenvedéstörténetről, de különösebb előtanulmány nélkül elmentem, s bejártam az egykori kényszermunka helyszíneit. A látottak felkavartak, s utána már nem volt bennem szemernyi kétség: az eredetileg elhatározott szolgálatmegtagadási téma helyett az én kutatói kötelességem a bori munkaszolgálatosok tragédiájának feltárása.
hvg.hu: Legújabb tanulmánykötetét a Honvédelmi Minisztérium kiadója, a Zrínyi Kiadó adta ki. Ráadásul a mai kormány egészen más történetpolitikát képvisel – például egybemossa az áldozatok és a bűnösök emlékét –, mint ami a kötetből kiolvasható. Antimilitaristaként, pacifistaként nem okozott ez önnek problémát?
Cs. T.: Mi tagadás, hetekig tartó gyötrődést okozott: vajon dolgozhatok-e egy katonai kiadóval, nem adom-e fel elveimet? Végül is azért fogadtam el a Zrínyi ajánlatát, mert szabad kezet ígértek, azt, hogy a könyv tartalmába nem szólnak bele, magam választhatom meg szerkesztőmet és lektoraimat, azaz teljes alkotói szabadságot élvezhetek. Nyugodt lélekkel mondhatom, sikerült megőrizni pacifista énemet és szakmai integritásomat. A könyv megjelenése kapcsán pedig fontos előrelépés történt. A könyvbemutatón Hende Csaba honvédelmi miniszter bocsánatkéréssel felérő gesztusokat tett a még élő bori munkaszolgálatosok és a meggyilkoltak hozzátartozói számára. Ezért kaphatja meg minden még élő bori munkaszolgálatos vagy élő özvegye – éljen a világ bármely pontján – a bori kötetet.
hvg.hu: Sokszor elhangzik: lehet-e még egyáltalán hozzátenni valamit a magyar zsidóság vészkorszakbeli szenvedéstörténetéhez? Tudott újat mondani az eddigi bori krónikákhoz képest?
Cs. T.: Úgy gondolom, hogy a történet egészének pontos megismerése szempontjából nélkülözhetetlen részkérdések alapos kutatását és feldolgozását sikerült eddig elvégeznem. A nemzetközi szakirodalom is nagyon hiányos, holott a bori bányavidéken – a náci Németország háborús rézszükségletének fedezésére – több tízezres létszámban, több nemzet polgárait kényszerítették kegyetlen fizikai munkára. „Rémhírek és férgek közt él itt francia, lengyel, hangos olasz, szakadár szerb, méla zsidó a hegyekben” – írta a Hetedik eclogában Radnóti Miklós, akit hatezer magyar munkaszolgálatos sorstársával együtt szintén ide szállítottak. A munkaszolgálat a Horthy-világ hírhedt katonai büntetőintézménye volt. Kezdetben úgymond a megbízhatatlanokat, később azonban – a kor féktelen antiszemitizmusa nyomán, a jogfosztás, a kirekesztés, a végén pedig a fizikai megsemmisítés jegyében – döntően zsidókat soroztak be fegyver nélküli frontszolgálatra, utak, erődítmények építésére, s nem egyszer kiképzés nélküli életveszélyes feladatokra, így aknaszedésre is. Borban sem történt ez másképpen. A napi tízórás robot, a rossz élelmezés és az állandósult kegyetlen büntetések miatt az odahurcolt hatezer munkaszolgálatos közül mintegy hetvenen vesztették életüket.
