Erzsébetváros sikersztoriból rémtörténet lett
Erzsébetváros önkormányzata kérte fel a városvédő Óvás! Egyesületet: állítsanak össze egy kötetet a kerület zsidó örökségéről. Így jött létre az Ami látható és ami láthatatlan című tanulmánykötet. A legtöbb szerző az egyesület tagja vagy támogatója. A kerület finanszírozta a könyvet, de kereskedelmi forgalomba nem kerül. A népes szerzői csapatból hárman ültek le beszélgetni velem.
Beszélgetőtársaim – Perczel Anna építész, Szegő Dóra szociológus és Konrád Miklós történész – először leegyszerűsítésnek érezték, hogy a könyv a hajdanvolt polgári világról szólna. Hangsúlyozták, hogy összetettebb üzenetet próbál közvetíteni. Perczel Anna – Komoróczy Gézát idézve – azzal kezdte, hogy természetesen az itt feldolgozott örökség polgári és állampolgári hozzájárulás a főváros életéhez. A zsidók magyarként, azonosulva és beilleszkedve akartak részesei lenni az akkori világnak. Ők azonban ennek a világnak a különösségét,másságát is ki akarták emelni, a zsidó elemet.
Ilyen mindjárt a XIX. század végének helyi szórakoztatóipara, a zengerájok világa. Ez például jiddis nyelvű, sok zsidó vonatkozást tartalmazó show-biznisz volt, elsősorban zsidóknak. De ez nem zárta ki, hogy az arisztokrácia látogatója legyen ezeknek a műsoroknak. Ezt hangsúlyozza Konrád Miklós, aki emlékeztet rá, hogy a XIX. század utolsó évtizedében még jiddis nyelvű társulatok álltak meg az Erzsébetvárosban, úton Odessza, Bécs és Brüsszel színpadjai felé.
Nem sokkal később a közönséggel együtt az előadók és a műfaj is megmagyarosodott. Virtigli pesti világ volt ez, s a húszas, harmincas évekre már nehéz lenne elkülöníteni belőle a zsidó elemet. Perczel Anna ezt megerősíti: az orfeumok, mulatók építtetői, üzemeltetői között nehéz olyanokat találni, akik ne kötődnének a zsidósághoz.
Azzal együtt, hogy a kerületre erősen rányomta bélyegét a nagyon sokféle zsidó lakos jelenléte, nem lehet kizárólagosan zsidó negyednek nevezni.
