Érvénytelenítették a román elnökválasztás folyamatát, melyet a szélsőjobbos jelölt nyert
A román alkotmánybíróság pénteken egyhangú döntéssel érvénytelenítette az elnökválasztás teljes folyamatát, írta a Transtelex az alkotmánybíróság hivatalos közleménye alapján. A döntést a kilenc alkotmánybíró egyhangúlag hozta meg egy ötórás tanácskozás után. Az ítélet azonnali hatályú, és kötelezi a kormányt egy új választási dátum kitűzésére, valamint a szükséges kampányidőszak és előkészületek újrakezdésére.
Az érvénytelenítés hátterében olyan titkosszolgálati információk állnak, amelyek szerint Oroszország beavatkozott a választásokba – – szemlézte a hírt a Telex.hu.
Az öt különböző romániai állami szerv által írt öt különböző összefoglaló zömmel azzal foglalkozik, hogy Călin Georgescu kampányát olyan üzletemberek támogatták, akik a hivatalos adatok szerint ezt nem engedhették volna meg maguknak. Több tízezer álprofil aktivizálódott az elnökválasztás előtt hetekkel, köztük olyanok is, amik a TikTok 2016-os alapítása óta léteztek, de alvó állapotban. Emellett mintegy száz influenszert is fizettek, hogy népszerűsítsék Georgescu nézeteit. Több mint 85 ezer kibertámadást is regisztráltak a választási rendszerek ellen, amiket fejlett anonim technológiák mögé rejtettek.
Az Európai Uniónak is felkeltette az érdeklődését, hogy a TikTok nem jelölte meg politikai reklámként (amit eleve nem támogat a platform) a Georgescut népszerűsítő tartalmakat.
A második világháború alatti fasiszta mozgalmakat éltető, Ukrajna-ellenes és Oroszország-barát kijelentéseket tevő, a Nyugattól elfordulni akaró jelölt kampányát – a TikTok nem túl kemény szigorát is kikerülendő – a Telegramon koordinálták a szereplők a jelentések szerint.
Fontos megemlíteni végül, hogy az előző vasárnap lezajlott parlamenti választás eredményeit nem befolyásolja az alkotmánybíróság döntése. Ezen a szociáldemokrata PSD kapta a legtöbb voksot, de sokat erősödött a szélsőjobb, ami három párttal is bejutott a román szenátusba és parlamentbe. A voksoláson a romániai magyar párt, az RMDSZ is remekelt, 6 százalék felett teljesített. A nem szélsőjobbos pártok a héten bejelentették, hogy Európa-párti koalíciót alkotnak, aminek tagjai megkezdik a kormányalakítási tárgyalásokat is.