Erdélyi író diktatúráról és bátorságról

Írta: Fabini Piroska / hetek.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

A titkok megváltoztatják a valóságot

A diktatúra a valóságot meg tudja változtatni, a titkos­szolgálatokon keresztül pedig uralni is tudja. Mi ezt a hatalmat nem vettük el a diktatúrától, ezáltal hagytuk, hogy a mai napig uralja egy kicsit a valóságot – mondja Dragomán György író, akinek Máglya című regényében a főtérre öntik a titkosszolgálati iratokat. Az író korábbi, A fehér király című könyvéből készült angol nyelvű filmet egy brit rendezőpáros épp ezekben a napokban, Budapest környékén forgatja.
dragoman_gyorgyLegutóbb megjelent könyvében a titkosszolgálati iratokat odaöntik a főtérre. Szeretné, ha a magyar titkosszolgálati iratokkal is valami hasonló történne?

– Nyilvánosságra kellett volna hozni mindent, hatalmas csalódás, hogy ez nem történt meg. Azt gondolom, hogy a rendszer működését ezek a szervek garantálták, súlyos mulasztása a hallgatás a rendszerváltásnak. Úgy gondolom, hogy a titkok működtetik önmagukat. Ha én tudok valamit, amit más nem tud, attól megváltozik a valóság. A diktatúra működésének nagyon fontos eleme, hogy a valóságot meg tudja változtatni, minden részét uralni tudja. Ehhez kell a titkosszolgálat, hogy mindenkinek a szemén keresztül látni tudjon, mindent meg tudjon változtatni. Mi ezt a hatalmat nem vettük el a diktatúrától, ezáltal hagytuk, hogy a mai napig uralja kicsit a valóságot, és hogy huszonöt évvel a rendszerváltás után szinte önjáró módon ugyanazok a hatalmi viszonyok határozzák meg a gondolkodásunkat. Kíváncsi vagyok, hogy meddig lesz ez így. Még jön gyorsan további tizenöt év, és nemsokára hosszabb idő fog eltelni, mint amilyen hosszú maga a diktatúra volt. A diktatúra mítoszai élnek tovább, a diktatúra valóságát nem voltunk képesek teljes egészében feldolgozni. Erről is szól a Máglya című könyvem, hogy én kamaszként a rendszerváltáskor azt gondoltam, hogy minden lehetséges. Emmából, a főszereplőből egy olyan kamasz született, akinek ereje van arra, hogy áttörje a hallgatás falait. A sajátjait és a másokéit is. Olyan történetet igyekeztem megírni, amely egyszerre sötéten szorongató és radikálisan romantikus, amiben még ez is lehetséges. Mert nekem amúgy csalódás, hogy nem akadtak ilyen bátrak, akik kiöntötték volna az összes iratot.

A Pusztítás könyvében jelen lévő kibeszéletlenség a holokauszt utáni generációk azonos problémáját juttatta eszembe. A Máglyában is megjelenik ez a kérdéskör.

– Erdélyi magyar vagyok, anyai ágon zsidó, apai ágon örmény bevándorolt család sarja, a hazaelhagyó bevándorlás, és a kisebbségi lét sok-sok generáció óta része a családunknak. Meg kellett találnom a saját történetemet, amit amúgy pontosan sohasem fogok megtudni. A nagymamám terhesen szökött meg a nagyváradi gettóból, utána pincékben bujkált, és édesanyám ott született. Nem tudjuk, hogy pontosan mikor született, azt sem, hogy ki, és hogyan bujtatta őket akkor, és valószínűleg nem is fogjuk megtudni. A nagymamám hamarabb meghalt, mint hogy ezeket a kérdéseket feltehettem volna neki, nem tudható, hogy mi történt a háború alatt, kinek mi az ezzel kapcsolatos története, a múltnak ez a szelete feldolgozatlan, kusza és bonyolult. Emellett nekem is el kellett hagynom a szülőföldemet, Erdélyt, és ezeket a dolgokat hordom magammal, ez nyilván belekerül abba, amit írok.

A teljes cikk itt olvasható.

támogatás
Pop up banner
[popup][/popup]