Enyészpontok 2.0
Az Enyészpontok 2.0 című projekt az OFF Biennale keretein belül a 2B Galériában (Budapest, Ráday utca 47., 1092). A kiállítás október 4-én, 19:00 órakor nyílik, kerekasztal-beszélgetéssel.
Az Enyészpontok 2.0 a kortárs képzőművészet által kevéssé feldolgozott és reflektált, 1945–1948 közötti időszak történéseit járja körül. Ebben a történelmileg meghatározó három évben több olyan zsidókat érintő pogrom, vérvád és lincselés történt Magyarország-szerte, amelyeknek legfeljebb a történelmi kutatásokban vannak nyomai, de a legutóbbi időkig nem kerültek be a köztudatba.
A fókuszban most nem a fővárosi, hanem a vidéken történt események feldolgozása áll. A nyilvánosság előtt kevés szó esett eddig arról, hogy a második világháború alatt a fővárosinál jóval zártabb vidéki helyszínekről a közösség passzív, rosszabb esetben pedig aktív közreműködésével munka- és haláltáborokba elhurcolt zsidók közül a túlélők hogyan próbáltak és tudtak visszailleszkedni a régi környezetükbe.
19.00-19.20
KÖSZÖNTŐK
Don Tamás, az Enyészpontok projekt kurátora, Félix Anikó, a Tom Lantos Intézet Zsidó élet és
antiszemitizmus programjának programmenedzsere
19.20-20.00
A PROJEKTBEN RÉSZT VEVŐ MŰVÉSZEK BEMUTATJÁK ELKÉSZÜLT MŰVEIKET
Ember Sári, Gróf Ferenc, KissPál Szabolcs, Lakner Antal,
Nemes Csaba, Tóth Balázs Máté
20.00-20.15
AZ ENYÉSZPONTOK 2.0-HOZ TARTOZÓ EDUKÁCIÓS
PROJEKT EDDIGI TAPASZTALATAI
Barna Orsolya és Pálinkás Bence György
20.15-21.00
SZAKÉRTŐI REFLEXIÓK ÉS BESZÉLGETÉS
AZ ENYÉSZPONTOK 2.0 KIÁLLÍTÁS MŰVEIRŐL
Felkért szakértők:
Turai Hedvig, művészettörténész
Kovács Mónika, szociálpszichológus
K. Horváth Zsolt, társadalomtörténész
Kurátor: Don Tamás
A projekt tanácsadója: Mélyi József
Támogatók: Tom Lantos Intézet, Lantos Foundation