Engem nem zavar Heisler fogalmazása…
Általam nagyra becsült Levendel Júlia súlyos szavakkal kifogásolja (Megjegyzések egy gratulációhoz. Népszabadság, 2014. április 12.), hogy Heisler András, a MAZSIHISZ elnöke a „magyarországi zsidók” reményeit kifejezve küld levelet Orbán Viktornak, mint az országgyűlési választásokon győztes párt elnökének, amelyben gratulál miniszterelnöksége folytatásához.
Fontos megjegyezni, hogy a cikk szerzője, Heisler András és Zoltai Gusztáv, azóta lemondott ügyvezető igazgató, valamint Tordai Péter elnökhelyettes közös levelének egyetlen aláírójaként emlegeti Heislert, a levél kapcsán csupán őt nevezi meg, csak őt támadja.
Levendel számára a „magyarországi zsidók” fordulat közhely, könnyen felhasználható „a tudatlanság és zavarosság tartósításához, no meg a hatalmi önkényhez.” Levendel elutasítja ezt a „zagyvaságot, például a kisajátító, hatalmi rámondással intézkedő gyakorlatot”. Külön hangsúlyozza, hogy Heisler nem fogalmazhat az ő nevében is.
Levendel Júlia a fölött a körülmény fölött ellenben átsiklik, hogy a felháborodását kiváltó levél a protokoll része. Címzése dacára nem Orbán Viktor személyének, hanem a miniszterelnöknek üzen.
Amennyiben Levendel Júlia állna a választásokon messze legeredményesebben végzett FIDESZ élén, neki röpítettek volna ilyen levelet a MAZSIHISZ vezetői. Természetesen lehet minősíteni, hogy Orbán Viktor milyen eszközökkel kerekedett felül. Ám ezt az értékelést számon kérni a MAZSIHISZ-on kompetenciatévesztés, ugyanis pártszempontot tükröz.
Levendel akként érvel, hogy ő nem vallásos zsidó, de zsidóként született, s annak is tartja magát. Egyúttal magyar is. Akkor hogyan van ez vele? Ő hová tartozik? Ő mi nem? – veti föl. Nos, ezt – szerintem – Levendel döntse el. Heisler azokra hivatkozik, akik magyarországi zsidók. A MAZSIHISZ elnökeként pedig – e tekintetben – mellőzheti a vallásosság szempontját. Paradox, ám így van. Ugyanis a zsidó vallás (Háláchá) szerint nem szükséges vallásosnak lenni ahhoz, hogy a zsidóként született ember zsidó legyen. Ha jól tudom.
Levendel pozitívan hivatkozik arra, hogy nem igényelt soha „kárpótlást” (maga írja idézőjellel…). Helyében nem tenném. Tudniillik a holokauszt túlélőinek kárpótlását kárhoztatni (akár közvetve) kifejezetten antiszemita toposz. Sérti mind az áldozatokat, mind leszármazottaikat. Én is hozok személyes példát. Apám fivére nem igényelte. Apám viszont igen. Holott emberségük értékében nem különböztek egymástól. Más-más téren, de mindkettő kiemelkedően kreatív és szorgalmas volt. A rászorultság mértéke tért el közöttük.
A teljes cikk itt olvasható.
