Emlékművet állítottak Berlinben a náci eutanázia program áldozatainak

Felavatták kedden Berlinben a T4 művelet fedőnevű náci eutanázia programban meggyilkolt százezrek tiszteletére emelt emlékművet.

Az ünnepségen elmondott beszédében Klaus Wowereit, Berlin kormányzó polgármestere kiemelte, hogy a fogyatékkal élők tömeges megölése a nácizmus idején a történelem legszörnyűbb bűncselekményei közé tartozik, de a történtek feltárása és az áldozatok emlékének méltó megörökítése évtizedekig elmaradt. “Legfőbb ideje, hogy a nemzetiszocialista embertelenség áldozatai közül ennek a csoportnak is saját emlékhelye legyen” – mondta a kormányzó polgármester.

Monika Grütters kulturális államminiszter beszédében hangsúlyozta, hogy az emlékezés az áldozatokra egyben állásfoglalás a nácizmus “irtózatos ideológiájával” szemben, amely a hasznosság, a teljesítőképesség alapján osztályozta az emberi életeket, és megtagadta az élethez való jogot betegektől, fogyatékkal élőktől.

Az alkotás fő eleme egy 24 méter hosszú üvegfal, amely leginkább a kirekesztést jelképezheti. Az emlékmű létrehozásáról pártokon átívelő egységben döntött a Bundestag, a törvényhozás alsóháza még 2011-ben, határozatában kiemelve, hogy egy úgynevezett emlék- és információs helyet kell kialakítani, ahol a lehető legszélesebb kör tájékozódhat a fogyatékkal élők és a lelki, szellemi betegségben szenvedők ellen elkövetett tömeggyilkosságról.

Ezért az emlékművet teljes körűen akadálymentesített környezetben emelték, ami a hely tudásátadási funkciójára is vonatkozik. Például nemcsak arra ügyeltek, hogy az üvegfal mentén elhelyezett tájékoztató táblák – német és angol nyelvű – szövege kerekesszékből is olvasható legyen, hanem arra is, hogy tanulási nehézségekkel küzdők is befogadhassák az anyagot, így a T4 műveletről felhalmozott tudományos ismereteket az úgynevezett egyszerű nyelvezetre “lefordítva” ismertetik a táblákon.

A csaknem kétezer négyzetméteren elterülő szabadtéri emlékhelyet a német főváros központjában, a Tiergartenstrasse 4. szám térségében alakították ki. Ezen a címen – a Berlini Filharmonikusok otthona, a Berliner Philharmonie közvetlen környezetében – egykor egy elegáns, emeletes villa állt, amely a tömeggyilkosság előkészítésén dolgozó, és a műveletet összehangoló csoport munkahelye volt. A titkos program a kitervelés helyszínéről kapta fedőnevét.

A T4 művelet volt az első iparszerű náci tömeggyilkosság. A náci birodalomban, illetve a megszállt területeken nagyjából 300 ezer gyereket, nőt és férfit gyilkoltak meg 1939 végétől 1941 őszéig, majd az akció leállítása után kezdődött úgynevezett decentralizált eutanázia során. A műveletben szerzett tapasztalatokat felhasználták a holokausztban.

Az akció első szakaszában adatbázist állítottak össze a birodalom területén működő egészségügyi intézményekben kezelt fogyatékkal élőkről és lelki, szellemi betegségségben szenvedőkről. Az intézményekhez kiküldött űrlapokon a kórtörténet mellett azt is rögzítették, hogy a kezelőorvos miként vélekedik a páciens munkaképességéről és állapota várható alakulásáról. A központban aztán annak alapján osztályozták a pácienseket, hogy van-e esélyük a gyógyulásra, tudnak-e dolgozni és milyen költségekkel jár a kezelésük, ellátásuk.

A gyógyulásra esélytelennek, munkára alkalmatlannak vagy a társadalom erőforrásait túlzott mértékben megterhelőnek minősített személyek űrlapján egy piros színű mínusz jellel jelezték, hogy ki kell végezni őket. A mínusszal jelölteket a tömeges emberölés céljára átalakított hat intézmény valamelyikébe szállították, ahol rendszerint gázkamrában, szén-monoxid mérgezéssel végeztek velük, és a holttesteket elhamvasztották.

Az elgázosításra jelöltek nagyjából egy százaléka menekült meg, az akció vezetői rendszerint a korábbi érdemekre – például az első világháborúban szerzett kitüntetésekre – tekintettel adtak kegyelmet. A zsidó származásúaknak viszont nem volt esélyük a túlélésre, a T4 művelet ennyiben a holokauszthoz vezető folyamatok részeként is értelmezhető.

Az akciót titokban hajtották végre, a halál okáról, az elhalálozás helyéről hamis adatokat közöltek a hozzátartozókkal. Sok családban viszont gyanút fogtak, kutatni kezdtek, panaszt emeltek a hatóságoknál, és lassan számottevő tiltakozó mozgalom alakult ki, amelyben egyházak is részt vettek. A társadalmi nyomás hatására 1941-ben leállították a központilag szervezett, iparszerű gyilkosságokat, de továbbra is tízezreket öltek meg az ellátó intézményekben, többnyire alultáplálással vagy gyógyszer-túladagolással – emelte ki az emlékhely projekt hátterét bemutató berlini sajtótájékoztatón Gerrit Hohendorf történész, a T4 művelet történetének feltárásával megbízott kutatócsoport vezetője.

Kiemelte, hogy a T4 áldozatai a nácizmus áldozatainak különböző csoportjai közül az “elfeledett áldozatok” közé tartoznak. A második világháború után az elkövetők felelősségre vonása rendszerint nem történt meg, csupán 30-35 ítélet született az eutanáziával kapcsolatos perekben, és 1949-től senkit nem marasztaltak el az ilyen ügyekben. A túlélők, hozzátartozók kárpótlása elmaradt, a német pszichológusok, pszichiáterek, ideggyógyászok körében pedig évtizedekig tabunak számított a náci eutanázia. A Német Pszichiátriai, Pszichoterápiás és Ideggyógyászati Társaság (DGPPN) csak 2010-ben vállalta a felelősséget és kért bocsánatot a történtekért.

A téma társadalmi nyomásra, “alulról jövő” kezdeményezések révén került a köztudatba, ezek eredménye a Bundestag 2011-es határozata az emlék- és információs hely létrehozásáról – mutatott rá Gerrit Hohendorf, hangsúlyozva, hogy a diskurzus nem ér véget az avató ünnepséggel. A legfőbb fórum a http://gedenkort-t4.eu címen működik, amelyen számos anyag magyarul is elérhető.