Emlékév: Mit mond a zsidó tanítás?

Írta: EMIH - Rovat: Hírek - lapszemle

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség továbbra is nagy várakozással tekint a Magyar Kormány azon döntésére, mely az izraeli nagykövet és a zsidó hitközségek javaslatára a 2014-es évet – a magyar holokauszt 70. évfordulója alkalmából – hivatalos emlékévvé nyilvánította, és amely ennek keretében – a zsidó közösségek és szervezetek, valamint a civil társadalom bevonásával – nagyszabású programot hirdetett. Ez egyben történelmi lehetőséget adhat az egész magyar társadalomnak az őszinte emlékezésre és a kibeszéletlen múlt feldolgozására. Mindemellett, aggodalommal, vegyes tanácstalansággal figyeljük, hogy a múlt feldolgozásának kezdeményezéseivel párhuzamosan a magyar történelem sötétebb időszakainak kifakítására is mutatnak bizonyos jelek.
 
Az elmúlt hetek heves vitákat kiváltó, sok félreértéssel terhelt megnyilvánulásai után, a magyarországi zsidó közösségek – a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) és az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezetői egyeztetéseket folytattak egymással. Abból a meggyőződésből kiindulva, hogy az előttünk álló kihívások legyűrésére a leghatékonyabb eszköz az együttműködés és a párbeszéd, valamint, hogy a zsidó vallás tanítása szerint (Talmud, Szánhedrin toszef. 1:3.) a vitás felek mindig inkább a megoldásra kell, hogy törekedjenek, minthogy megmerevedjenek az álláspontok és azt mondják a felek: „jöjjön az ítélet és fordítsa el a hegyet”, az EMIH fontosnak tartaná, hogy a MAZSIHISZ és a Kormány mielőbb próbálja meg megtalálni a kompromisszumos megoldást, és fontolják meg az alábbi felvetéseinket:
 
A Kormány által – az Emlékévtől függetlenül – meghirdetett „Német megszállás emlékműve” önmagában nehezen elfogadható, de érthető törekvés lehet annak kifejezésére, hogy Magyarország – és egyben a magyar zsidóság – helyzete 1944. Március 19.-e után drasztikusan romlott. Ugyanakkor az emlékmű állítás gesztusa, különösen a Holokauszt Emlékév kontextusában, félreérthető. Mind nevében, mind kétséges minőségű esztétikájában azt a félrevezető üzenetet is hordozza, hogy a ’44-et megelőző 25 évben nem voltak áldozatai a jogfosztó zsidótörvényeknek és a megalázó munkaszolgálatnak, valamint, hogy a ’44 után történt több százezer ember életét követelő tömeggyilkosságban, és az azt előkészítő deportálási folyamat kivitelezésében, megkérdőjelezhető az akkori magyar Kormánynak és államigazgatásnak a felelőssége. 
 
A magyar történelem őszinte és tényszerű feldolgozása, az arra épülő pozitív nemzeti önkép kialakítása nem a zsidó közösség, hanem az egész magyar társadalom feladata. Különösen fontos lenni kerülni, hogy ez a kérdés a zsidó közösség ügyévé egyszerűsödjön. Mégis arra kérjük a Kormányt, fontolja meg, hogy az Emlékmű súlyához mérhető módon, közfigyelemre érdemes, maradandó szimbolikus eszközzel fejezze ki a Horthy rezsim történelmi felelősségét. Javasoljuk, hogy egy erős deklaráció formájában tegye tisztába ennek a Rákosi rendszer óta elhallgatott korszaknak a sötét terheit. Különös tekintettel arra, hogy ez a felelősség a háború utáni jogi dokumentumokban sem volt kellően tisztázva. A magyar zsidó közösség elismeréssel tartozik azért a törekvésért, amellyel a Kormány egy új, nagyszabású emlékhelyet kíván felállítani a józsefvárosi pályaudvar helyén. Ugyanakkor kéri annak megfontolását, hogy egy újabb holokauszt múzeum helyett, vagy azt kibővítve, a magyar-zsidó együttélés 1000 évének bemutatására hozzunk létre magas színvonalú központot.
 
A magyar zsidóság az 1848-as szabadságharc szimbolikus időpontjától és az 1868-as emancipációs törvény jogi deklarációjától vallja magát egyszerre teljes jogon magyarnak és zsidónak. Mindahányan büszkék lehetünk arra a kulturális örökségre, amely kifejeződik azokban az értékekben, amelyeket Magyarország adott a magyar zsidóságnak, és mindabban, amit a magyar zsidóság adott Magyarországnak. Egyedi ennek az együttélésnek az értéke, mely – a történelem sötét árnyainak ellenére – kifejeződik abban is, hogy Magyarország az egyetlen ország, ahol időben folytonos, honi zsidóság él a Holokauszt után is. Meggyőződésünk, hogy magának a Holokausztnak a tanulságait sem lehet kellőképpen megérteni, ha nem adjuk meg a lehetőséget a társadalomnak arra, hogy a zsidó kultúrát, a zsidó közösséget és a közös magyar-zsidó történelmet is megismerje.