Először utazhattak Izraelből külföldre Ciszjordániában (a nyugati parton) élő palesztinok

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle, Külföld

Először utazhattak hétfőn izraeli repülőtérről külföldre Ciszjordániában /a nyugati parton élő palesztinok – jelentette a katonai rádió hétfőn.

A Ramon repülőtér Eilat mellett (Fotó: Rafi Peled, Izraeli Légiügyi Hatóság)

A palesztinok 25 fős csoportja kedden a Ramon repülőtérről indulhatott Ciprusra. Az eddigi szabályok szerint külföldre utazásukhoz először el kellett jutniuk Jordánia fővárosába, Ammánba, a Ciszjordániát Jordániától elválasztó Allenby-hídon, hogy az ottani repülőtéren felszállhassanak egy nemzetközi repülőjáratra.

A többségükben orvosokból és gyógyszerészekből álló csoport nagyszabású projekt keretében izraeli utazókkal együtt szállt fel az Arkia légitársaság menetrend szerinti járatára az Eilat melletti izraeli repülőtéren.

“Örülök az első lépéseknek, melyeket az első Batumiba és Larnakába induló járatok, valamint további külföldi légitársaságok belépésének érdekében tettünk”- mondta a palesztinok fogadását korábban ellenző eilati polgármester, Eli Lankri a Jediót Ahronót című újság hírportáljának, a ynetnek.

“A biztonsági tisztviselőkkel való találkozásaim során világossá tettem, hogy megbízom bennük a nekem bemutatott szigorú biztonsági intézkedésekkel kapcsolatban. Ugyanakkor gondoskodunk arról, hogy ezek a nemzetközi járatok semmiképpen se menjenek az eilati lakosokat és az ott nyaralókat kiszolgáló járatok rovására” – tette hozzá Lankri.

“A palesztinok repülése a repülőtéri hatóság, az állami repülésbiztonsági szervek, a civil kormányzati koordinátor és az izraeli rendőrség közös szervezésében, különösen a Ramon repülőtérről a mai napig csak álom volt, amely valóra válik” – mondta Oz Berlovics, az Arkia International vezérigazgatója a lapnak.

Az első, hétfői járat palesztin utasai pénteken érkeznek vissza Ciprusról a Ramon repülőtérre. Augusztus elején az izraeli hatóságok bejelentették, hogy a palesztinok számára külön járatokat fognak indítani Törökországba is erről a repülőtérről, de ennek a tervnek a megvalósítását egyelőre elhalasztották. (MTI, Shiri Zsuzsa)

[popup][/popup]