Elhunyt Galambos Szilveszter
Életének 91-ik évében elhunyt Galambos Szilveszter humorista – tudatta közleményében a Mazsihisz szeretetkórháza.
Galambos a Ludas Matyi egyik legismertebb humoristája volt. Szilánkok című állandó rovata a lap egyik legnívósabb rovata volt sokak szerint. A rovatban közölt pármondatos aforizmákat 2015-ben önálló kötetben is kiadták. Alább ennek bevezetőjéből idézünk:
Galambos Szilveszter Glattstein Györgyként jött erre a világra 1927-ben katolikus anya és zsidó apa házasságából. Mint ilyen hátterű egyén, sokakhoz hasonlóan belépést nyert egy szimpatikusnak semmiképpen nem mondható társas üdülőbe, egy táborba. Feltételezem, hogy ezen kirándulásnál már csak kellemesebb élmények érhették. Leírásokból tudjuk, hogy sokan, akik túlélték a táborokat, gyakran támaszkodhattak egy hatalmas erőre, amely átjuttatta őket számos nehézségen: a humorra. Salamon Béláról, Alfonzóról, Rodolfóról, Királyhegyiről és még sok más sorstársukról keringenek olyan történetek, amelyek erről szólnak.
Mi lehet az a varázserő a humorban, ami átsegítheti az embert a nehéz időszakokon, gondokon? Önmaga a nevetés, a kacagás, a röhögés. Meggyőződésem, hogy a világon az egyik legfontosabb kérdésről van szó. Nem lehet véletlen ezért az sem, hogy Bergsonnak a nevetésről szóló értekezése számos nyelven és milliós példányszámban fogyott el.
Galambos 1958-ban került a Ludas Matyi című szatirikus vicclaphoz, ahol olyan nevek javítottak folyamatosan a közhangulaton, mint Darvas Szilárd, Vajda Albert, Tabi László, Kaján Tibor, Dunai Ferenc, Ősz Ferenc, Sajdik Ferenc, Pusztai Pál, Balázs-Piri Balázs és mások. Nemsokára felbukkantak Galambos első Szilánkjai, ezek az egy-két mondatos apróságok, amelyek kizárólag Budapesten jöhettek létre. Ezt a fajta világlátást, ilyen fanyarul és persze ennyire tömören csak a „pesti ember” képes megteremteni. Az azóta eltelt idő során harmincezernél is több Szilánk repült szét a világba. Ezek a Szilánkok rövidke groteszk vagy szürreális aforizmák, melyek számos igen fontos alapelemet használnak. Közülük talán a legfontosabb az önkritika, az az elem, amely szinte mindenütt megjelenik a Szilánkokban. A zsidó humorban ez szinte állandó szereplő. Ott azonban konkrétan a zsidókra használják ÖNMAGUK. Saját magukat figurázzák ki, saját gyengeségüket, a többiektől való gyakorta eltérő gondolkodásmódjukat.
Galambos Szilveszter származása révén természetesen jártas mind a zsidó, mind a keresztény világ szellemiségében. Ez az önkritika is egy olyan elem, amely segíti a kívülről és belülről való egyidejű szemlélődést. Azt az áldásos tulajdonságot, amit egy jó humorista ma is magán visel. Enélkül ugyanis nem lehet humorista. Meg kell látni a mindennapok elemeiben azt, amin felületesen nézve csak dühöngünk és bosszankodunk, de akkor vagyunk jogosultak a humor rendeltetésszerű használatára, ha ilyen típusú látásmóddal rendelkezünk, és tulajdonképpen mindenen tudunk röhögni!
Világot látni Sajdikékkal ment egészen Párizsig, aztán, amint Szilánkjaiból is kiderül, már nem vágyott tovább a Rottenbiller utcánál, ami a gyerekkorától kezdve az állandó lakhelyét jelentő Dembinszky utcától alig pár méterre esik.
Nagy Zoltán
Nekrológ helyett Galambos Szilveszternek
Öreg barátom elment, ez van itt nekrológ helyett
Címkék:Galambos Szilveszter