Elhunyt dr. Strasser Tibor ügyvéd

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

78 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt dr. Strasser Tibor ügyvéd.

dr. Strasser Tibor (Fotó: TV2)

A neves sztárügyvéd a Blikk információi szerint tüdőembóliát kapott csütörtök este, és már nem lehetett rajta segíteni.

– Délután négy körül még telefonon beszéltünk, semmi problémája nem volt, aztán másnap reggel a családjától kaptam a szörnyű hírt – mondta az ügyvéd egyik közeli barátja.

Dr. Strasser Tibor – akinek kedvenc mondása az volt, hogy “Csak azt a pert nem lehet megnyerni, amit az ember nem indít el” – 1947-ben Budapesten született. 1965-ben érettségizett a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban. Miután sikertelenül jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendezői szakára és az ELTE bölcsészkarára, két éven át mechanikai műszerésznek tanult. Sikerrel szakvizsgázott, de munkába már nem állt, mert 1967-ben sikerült felvételije az ELTE Állam- és Jogtudományi karára.

1972 márciusában cum laude fokozattal végzett. Ezt követően a Pest Megyei Ügyvédi Kamara ügyvédjelöltje lett, a Szentendrei Ügyvédi Irodánál töltötte le ügyvédjelölti időszakát, majd itt jegyezték be a Kamara tagjai közé. Több mint húsz éven át dolgozott Szentendrén. 1993-ban ügyvédi irodája székhelyét Budapestre helyezte át. Ügyvédi pályafutása során elsősorban polgári, gazdasági ügyekkel foglalkozott. Az utóbbi másfél évtizedben munkájában előtérbe kerültek a sajtóperek, melyek részben a helyreigazítás körében, részben a személyhez fűződő jogok – becsület- és jóhírnév-sértés, hangfelvétellel és képmással való visszaélés, magán- és üzleti titok megsértése – merülnek fel.

A kilencvenes évek második felétől rendszeresen oktatott e témakörben kommunikációt tanuló hallgatókat, így az ELTE Szociológiai Intézetében, a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem posztgraduális szakán, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége, valamint a Népszabadság újságíró iskolájában. A Tőzsdei Választottbíróság megválasztott bírójaként is tevékenykedett több évben keresztül.

Strasser korábban tévéműsorok gyakori, közkedvelt szereplője volt, aki a jogrendszer hézagjaira, furcsaságaira előszeretettel hívta fel a figyelmet.

[popup][/popup]