Elhunyt Alan Arkin

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

A 89 éves korában elhunyt amerikai színész szülei zsidó emigránsok voltak, akiknek  felmenői Németországban, Oroszországban és Ukrajnában éltek.

Alan Arkin (1934-2023) a képen egyik utolsó alakításában, a The Kominsky Method című sorozatban (Fotó: Netflix)

Színházművészetből szerzett diplomát és párhuzamosan színi tanulmányokat is folytatott. Kezdetben fotózott és gitározott, folksongokat komponált, dalszövegeket írt.

1959-ben St. Louis-ban, 1960-ban Chicagóban szatirikus műsorokban lépett fel. 1961-ben mutatkozott be a Broadway-on a Royal Theatre-ben. 1964-ben a Booth Theatre színpadán Murray Schisgal Szerelem, óh című komédiájában is játszott. 1969-ben debütált rendezőként. Arkin legismertebb rendezői munkája az 1971-es Kis gyilkosságok volt.

Isaac Bashevis Singer A lublini mágus című regényének adaptációjában (Menahem Golan rendezésében) főszerepet alakított.

Több ízben szerepelt tévéfilmekben is. Kitűnő komikusként, fanyar humoráról volt ismert, de intrikusként és drámai szituációban mint kisember is megkapó alakítást nyújtott. Hiteles, árnyalt, érzelemgazdag volt a nálunk is játszott Magányos vadász a szív című film süketnéma Singer aranyművesének szerepében.

2007-ben Oscar-díjat kapott A család kicsi kincse (Little Miss Sunshine) című vígjátékban eljátszott mellékszerepéért; a Ben Affleck rendezte Argo című filmben nyújtott alakításáért ismét jelölést kapott, ahogy korábban, 1967-ben az Jönnek az oroszok! Jönnek az oroszok!, 1969-ben pedig a már említett Magányos vadász a szív című filmben eljátszott szerepeiért is.

Időskori jelentős szerepe volt a The Kominsky Method Netflix sorozatában, amelyben Michael Douglas partnereként, utóbbi filmes ügynökét játszotta. Az öregedés kínjairól, a barátságról, a családról szóló sorozat jellegzetes akasztófahumoráról, a színészek hátterére is reflektáló zsidó öniróniájáról marad emlékezetes. Alan Arkin e filmsorozat évadjaiért Primetime Emmy-díj jelöléseket kapott a vígjátéksorozat kiemelkedő mellékszereplője kategóriában.

[popup][/popup]