Elhunyt a legidősebb magyar (származású) rabbi

Írta: zsido.com - Rovat: Hírek - lapszemle

Örök nyugalomra helyezték a legidősebb magyar rabbit, Szofer Jochánán egri rebbét. Szofer rabbit 93 éves érte a halál, miután egy tüdőgyulladás súlyosan legyengítette a szervezetét. A Rebbe az elmúlt hetekben kórházban volt súlyos betegsége miatt. Végső óráiban fiai és veje is vele voltak, míg az orvosok az életéért küzdöttek.

erlau-rebbe

Szofer rabbi egyike volt azoknak, akik Holokauszt túlélőként a háború után mindent megtettek azért, hogy Magyarországon újrainduljon a zsidó élet, majd – mikor ez már lehetetlenné vált – külföldön vitték tovább a magyar zsidóság hagyományait. Szofer rabbi egész életében figyelemmel kísérte a magyarországi eseményeket. A rendszerváltástól kezdve többször is felszólította az Ortodox hitközséget, hogy szerezzék vissza autonómiájukat, melyet 1950-ben kényszerűségből feladtak. Ez azért is volt Szofer rabbinak fontos, hiszen hosszú ideje már ő volt az egyetlen életben levő rabbi, aki annak idején aláírta az egyesülést.

Élettörténetéről itt olvashatnak.

[popup][/popup]