Elhunyt a legendás brit főrabbi, Lord Jonathan Sacks
Olyan ortodox zsidó volt, akire tanítóként, közéleti értelmiségiként figyelt nemcsak a Brit Nemzetközösség, amelynek tulajdonképpen örökös tiszteletbeli főrabbija volt, hanem bárki, akit érdekelt, hogyan szól hozzánk ma is a Tóra. Az egész kortárs világot megszólító zsidó vallási gondolkodó, spirituális vezető volt, bizonyosan a legnagyobb. 72 korában elhunyt a volt brit főrabbi, Lord Jonathan Henry Sacks.
Jonathan Sacks, elhunyt brit főrabbi
Ortodox zsidó volt, aki szinte zavarba ejtően naprakész volt filozófiában, lépést igyekezett tartani a pszichológia, közgazdaságtan, a kulturális antropológia épp aktuális belátásaival. A társadalom- és természettudományok kurrens publikációit bújta és tudatta a világgal a Tóra sajátos, ezekkel hol egybehangzó, hol vitatkozó, sajátos tudását az emberről és arról, amit meg nem érthetünk, de szeretetét megtapasztalhatjuk – emlékeztet a mazsihisz.hu nekrológja. Arra tanított, hogy a vallási hit nem mankó, amelynek révén elháríthatjuk a felelős szembenézést saját történetünkkel, hanem éppen a bizonytalanság, a bennünket végtelen meghaladó Ismeretlen elfogadása, a belé vetett bizalom és a ráhagyatkozás az Ő szeretetére. Egyúttal felelősségvállalás önmagunkért és másokért.
Bő két évtizeden át, 1991-től 2013-ig szolgált a Brit Nemzetközösség főrabbijaként és kivételes intellektuális tekintélyt vívott ki, messze túl a brit és nemzetközi zsidóságon, ennek a sok tekintetben protokolláris intézménynek. Lemondása után is fontos hangja maradt a brit nyilvánosságnak, gyakran kérték újságok, TV-csatornák súlyos, kurrens erkölcsi kérdések körültekintő, méltányos megvilágítására.
Nagyon mélyen foglalkoztatta a politikai filozófia, mélyen hitt abban, hogy az erős közösségek igazi összetartó ereje közös hiteken, közös meggyőződéseken alapul, sokszor idézte ennek alátámasztására Amerika mélyen vallásos alapító atyáit, tudta, hogy a liberális demokrácia intézményei erejüket a beléjük vetett állampolgári bizalomból nyerhetik csak, hitt a héber Bibliában mint a Nyugat közös örökségében, nem titkolta soha konzervatív-liberális világnézetét, de még élete, mint most kiderült, utolsó hónapjaiban is óvott attól, hogy rabbik vallási tekintélyünket felhasználva próbáljanak beleavatkozni világi hatalmi versengésekbe. Az amerikai választások kapcsán mondta ezt és fájdalmas, hogy senki nem hallgatott rá sem a jobb, sem pedig a baloldalon, sem az ortodox, sem a progresszív, sem a szekuláris, sem a nem zsidók közül. Annyit mondott halkan, hogy baj lesz ebből, ha a hitet is háborús fegyvernek tekintjük és már most látszik, a halála napján, mennyire igaza volt.
A vallásközi párbeszédről nem igazán szoktak jó könyveket írni, noha reggeltől-estig kenetesen beszél mindenki róla, mert szépen hangzik. Ő páratlanul gondolatgazdag könyvben mutatta meg, mit tanít nekünk erről a Tóra, káprázatos elemzése azt az érzést keltheti fel bennünk, hogy a Biblia szövegét tegnap írták, annyira eleven és aktuális. Nem naiv humanista széplélek, beszél veszélyekről és problémákról, pontosan tudja, hogy a csoporthoz tartozás tudata mennyire erős az emberben és mennyire hozzátartozik a másik csoport idegenségének hangsúlyozása, de hisz benne mégis, hogy van mód fenntartani egymást megértő, radikálisan eltérő, de részben közös alapokra épülő közösségeket.
Arra jut, hogy kell és lehet is beszélünk egymással nekünk muszlimoknak, zsidóknak, keresztényeknek, ha részben vagy egészben közös kinyilatkoztatásunkat kicsit is komolyan vesszük.
