Élet Menete – A II. világháború befejezésére is emlékeznek vasárnap

Írta: MTI - Rovat: Belföld, Hírek - lapszemle

A második világháború  európai befejeződésére is emlékeznek az idei Élet Menetén vasárnap Budapesten – közölték a szervezők a programot beharangozó szerdai sajtótájékoztatón.

Gordon Gábor

Gordon Gábor, az Élet Menete Alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta: az emlékséta résztvevői vasárnap 16 órakor a Március 15. térről, az Élet menete szobortól indulnak, és az Erzsébet hídon keresztül vonulnak a Friedrich Born rakpartra. A svájci diplomata 1944 májusától 1945 májusáig kórházak, gyermekotthonok, árvaházak és népkonyhák felépítésével, valamint menlevelek kiállításával támogatta a zsidó lakosságot Magyarországon. Ezzel csaknem 15 ezer zsidó ember életét mentette meg a deportálástól.

A vasárnapi rendezvényen színpadra lép mások mellett Székhelyi József színész, Rost Andrea operaénekes, Pajor Tamás és Oláh Gergő énekes, továbbá egy olyan család is, amelynek második világháborús megmentett és megmentő tagja is van.

Az idei rendezvényt több gyermekprogrammal is kiegészítették a szervezők. Példaként említette Gordon Gábor a “cseréld a vízipisztolyodat egy süteményre” programot, melynek keretében a gyermekek vízipisztolyuk leadásával süteményt kaphatnak.

Székhelyi József, az Élet Menete Alapítvány alapítója arról beszélt: gyermekkorában sokszor hallotta a soá és a holokauszt kifejezéseket, s amikor már megértette a jelentésüket, kötelességének érezte, hogy részt vegyen a mozgalomban.

A megemlékezés díszvendége Majgull Axelsson svéd írónő és Aharon Tamir, az Élet menete nemzetközi főigazgatója lesznek.

A sajtótájékoztatón Majgull Axelsson Magyarországon most megjelent Nem vagyok Miriam című könyvét is bemutatták. Az írónő hangsúlyozta: meg kell találni a módját, hogy a fiatalokat megszólító könyvek szülessenek.

Szabó Tibor Benjámin, az Athenaeum Kiadó igazgatója elmondta, azért karolták fel a svéd írónő könyvét, mert úgy vélik: a holokauszt üzenete a túlélők szemében tükröződik. Ez a történet megérteti az olvasóval a szabadsághiány maximumát, amikor az embertől az identitását veszik el – mondta.

Az Élet menetét idén tizenhatodszor tartják meg, hogy a résztvevők felekezeti és politikai hovatartozásra tekintet nélkül együtt róhassák le kegyeletüket a holokauszt áldozatai előtt, és hitet tegyenek a társadalmi szolidaritás és a demokratikus politikai kultúra mellett.

[popup][/popup]