Eizenkot: A túszokat nem lehet egy rajtaütéssel kiszabadítani
A háborús kabinet tagja, Gadi Eizenkot, korábbi vezérkari főnök, aki egy hónapja a gázai harcok során vesztette el fiát, a 12-es csatorna “Uvda” című műsorában többek között a libanoni háború lehetőségéről, a társadalmi bizalom visszaállításáról, és az életben lévő túszok kiszabadításáról nyilatkozott.
![](https://www.szombat.org/files/2024/01/Eizenkot.jpg)
Gadi Eizenkot
“Megakadályoztunk egy nagyon rossz döntést, mert amennyiben Libanon megtámadásáról döntenek, akkor Szinwár stratégiai elképzelését valósítottuk volna meg, egy azonnali regionális háború kirobbantását, – mondta Eizenkot, utalva arra, hogyan próbálták elejét venni egy északi háború eszkalálódását Beni Gantz-cal közösen. Elmondása szerint egy Szíriát, esetlegesen Irakot, és Iránt és magában foglaló háború mellett még – az államalapítás óta a legnagyobb károkat okozó – Hamász elleni háború is csak másodlagos üggyé vált volna.
Eizenkot véleménye szerint északon nem lesz háború – “azonos érdekek fűződnek ahhoz, hogy ne jöjjön ki egy totális háború,” – tette hozzá, hangsúlyozva, hogy a Hezbollah vezetője nagyon fél tőle, mindamellett Izrael számára jelenleg egyrészt a gázai eredmények elérése a legfontosabb, megpróbálva lezárni ezt a részét a harcoknak, másrészt viszont a védelmi erőket fel kell készíteni egy lehetséges északi frontra.
Binjámin Netanjahu miniszterelnök módszereit illetően, Eisenkot azt válaszolta, hogy jelenleg a kollektív, és a közös kabinet döntéseiben bízik, miközben kiemelte, a vezetőt döntései, és az alapján ítéli meg, ahogyan az országot vezeti. Emellett, úgy véli, hogy Izraelben a következő hónapok során új választásokat kell kiírni.
“Néhány hónapon belül vissza kell fordulnunk az izraeli választókhoz, hogy megújítsuk a bizalmat, mert ez jelenleg nincs meg. A helyzet összetett, mert egyrészt egységet akarunk az ellenséggel szemben, és a katonák felé, akik most harcolnak. Másrészt pedig Izrael Állam egy demokratikus ország, amelynek egy ilyen súlyos esemény után fel kell tennie magának a kérdést, hogyan tovább egy olyan vezetéssel, amely szánalmasan elbukott.”
A Gázában fogva tartott túszok kérdésével kapcsolatban Eizenkot kijelentette – “nem lesz Entebbe-szerű művelet a gázai túszok megmentésére,” – hangsúlyozva, hogy a túszok élve való kiszabadítása egyezség nélkül nem lehetséges.
“A túszok úgy vannak szétszórva – a föld alatt is, hogy kiszabadításuk valószínűsége rendkívül kicsi a katonai tevékenységek révén. Az erőfeszítések továbbra is folynak, és minden lehetőséget megragadunk, de a siker valószínűsége alacsony.””
A Hamász elleni hadművelet folytatását illetően, Eizenkot úgy véli, hogy januárban sorsdöntő döntések születnek majd a háború folytatásáról.
“Stratégiai eredményt, csak részben értünk el. Nem győztük le a Hamász szervezetét. Aki azt mondja, hogy nagyon jelentős károkat okoztunk, és az övezet északi részén a képességek megsemmisítése megtörtént, az igazat mond,” – tette hozzá.