Egy zsidó textilgyáros emlékezete
Mit tudunk a dualizmus és a két világháború közötti Magyarország nagyiparának és pénzügyi világának vezető személyiségeiről? Alig valamit. Viszont: örvendetesen szaporodnak az ilyen jellegű munkák, monográfiák – jegyzi meg Haraszti György egyetemi tanár előszavában, amelyet Guba Ildikó Buday-Goldberger Leó életét és munkásságát bemutató „könyvterjedelmű tanulmányához” írt.
1919 Magyarország, Budapest V. Erzsébet híd felhajtója a pesti hídfőnél, háttérben a Belvárosi templom ((fotó: Fortepan / Schoch Frigyes)
Az eddig alig-alig kutatott levéltári dokumentumok alapján írt dolgozatot nem eléggé dicsérhető módon az Óbudai Múzeum adta ki, s kevesebb, mint 150 oldalon adja elő, jól tagoltan, áttekinthető szerkezetben a „Golit” felvirágoztató, neológ zsidó textiles üzletember életét. Egy ilyen hatalmas egyéniség életútjainak leírása csábíthatja a szerzőt az elfogultságra. Hogy főhősének családi, közéleti-társasági, politikusi szerepét, filantróp ténykedését, szociális érzékenységét felnagyítsa.
De Guba Ildikó könyve elkerüli ezt a csapdát. Hiteles képet fest nem csak Goldberger Leó – akinek családja 1867-ben Ferenc Józseftől kapta magyar nemesi címét és a Budai előnév használatának jogát – magasra ívelő tragikus sorsáról, hanem a két világháború közötti korszakról is. Amelyben a vallásához ragaszkodó „magyar zsidó” nagyiparos a közélet megbecsült szereplője lehet. A Gyáriparosok Országos Szövetségének igazgatósági tagja, a Felsőház tagja, a kis családi cégből az ország legnagyobb textilgyárának és exportőrének részvénytársasági vezérigazgatója.
S akinek pályája a zsidó törvények nyomán, az 1944 márciusi német német megszállás utáni letartóztatását követően, Mauthausen 65354-es számú foglyaként, a tábor felszabadulásának napján, 67 évesen tragikusan ér véget. Gyárát 1945 után államosítják, 1990, egy újabb történelmi fordulat után pedig lánya hiába próbálja életre lehelni: több mit kétszáz év után megszűnik. Ipartörténeti emlék lesz több, szétszaggatott nemzedékével együtt.
