“…egy országra valaha kirótt legszigorúbb büntető intézkedések”
Donald Trump újabb szankciókat jelentette be Irán ellen.
Újabb szankciókat jelentett be az amerikai elnök Irán ellen pénteken. Donald Trump most a perzsa állam központi bankját és szuverén alapját büntette meg.
Az amerikai elnök a Fehér Ház Ovális Irodájában jelentette be, hogy az “egy országra valaha kirótt legszigorúbb büntető intézkedéseket” foganatosítja Teherán ellen a “terrorizmus finanszírozásáért”.
“Éppen most szabtuk ki a szankciókat Irán nemzeti bankja ellen” – fogalmazott Donald Trump.
Az elnök már szerdán jelezte, hogy utasítást adott Steve Mnuchin pénzügyminiszternek az Irán elleni szankciók lényeges növelésére.
Az újabb szankciók bejelentésére azt követően került sor, hogy a múlt szombaton dróntámadás érte Szaúd-Arábia olajlétesítményeit. A támadásért a felelősséget a jemeni húszik vállalták, de az amerikai kormányzat Iránt vádolta. Jóllehet, Donald Trump tartózkodott attól, hogy Teheránt nevezze meg az akció elkövetőjeként, Mike Pompeo, az amerikai diplomácia vezetője többször is megvádolta a perzsa vezetést.
A büntető intézkedések az iráni nemzeti bank és szuverén alap jövedelmi forrásait zárják el. Amerikai álláspont szerint Teherán dollármilliárdokkal segíti az iszlám Forradalmi Gárdát és annak különleges egységét, az Al-Kudsz alakulatot, amelyet rendszeresen bevetnek a Közel-Kelet konfliktusaiban.
MTI