Egy náci és egy zsidó barátsága, avagy amiről a nagyszülők nem beszéltek
A filmben Goldfinger saját nagyszülei múltja után kutat. A nemrég elhunyt nagymama lakásában talál egy újságcikket, amelyből kiderül: zsidó nagyapja, Kurt Tuchler a háború alatt egy SS-tiszt, Leopold von Mildenstein kísérője volt egy palesztinai úton
Goldfinger családja semmit sem tud és nem is akar tudni az ügyről, de ő végül fölkeresi Von Mildenstein lányát Németországban. A nő nem úgy tekint apja és Goldfinger nagyapja kapcsolatára, mint egy zsidó és egy náci házaspár barátságára, hanem egy adott történelmi helyzettől független emberi kapcsolatra. Ugyanakkor Mildenstein lánya nem ismeri el, hogy édesapja náci volt, még akkor sem, amikor a rendező levéltári anyagokat hoz fel ennek bizonyítására.
Arnon Goldfinger tovább kutat a válaszok után, amelyet végül egy német professzortól kapja meg, aki a nácikkal és a tagadás témakörével foglalkozik. A professzor szerint Von Mildenstein nagy műveltségű emberként jó partnerre talált Kurt Tuchlerben, aki szintén művelt, világot látott ember volt. Ugyanakkor Von Mildenstein szétválasztotta magában azt, hogy ő náci, és milyen céljai voltak, és azt, hogy történetesen egy zsidóval tartott fenn kapcsolatot. Lehet, hogy Tuchler az ellenségének számított, de az adott pillanatban, csak egy barát volt, akivel jókat lehetett beszélgetni. Tuchler pedig valószínűleg azt gondolhatta, hogy ugyan üldözték, mint zsidót, de a családja már évszázadok óta Németországban élt és ő is németnek érezte magát, ezért úgy érezhette, kell lennie legalább egy németnek, aki jóindulatúan közeledik felé. A professzor elmondja, hogy több háborús visszaemlékezésben is visszatér ez a motívum, vagyis az a hit, miszerint nem lehetett minden német ellenséges az adott korban, kellett lennie legalább egynek, aki emberszámba veszi a zsidó polgártársát.