“Egy ideje aggaszt a magyarországi fejlemények pályája”

Ben Cardin szenátornak, a Helsinki Bizottság társelnökének felszólalása az amerikai szenátusban, 2012. december 20-án. 

Elnök úr, a Helsinki Bizottság szenátusi elnökeként régóta érdeklődöm Közép-Európa iránt. A Helsinki Bizottság az egyik leghangosabban és legvilágosabban szóló hang volt, amely a kommunizmus által elnyomottak nevében beszélt, demokráciát, emberi jogokat és a szovjet zsarnokságtól való szabadságot követelt. Nagy diadal és nagy öröm volt látni e térség népeit a diktatúra alól felszabadultan.

Az elmúlt két évtizedben sok erőt adott, hogy Közép-Európa újonnan felszabadult országai csatlakoztak az Egyesült Államokhoz és a NATO-hoz, és partnereinkké váltak abban, hogy az emberi jogok és a demokrácia érdekében világszerte fellépjünk. Az e témákban való vezető szerep  különösen fontos lehet ma, amikor néhány közel-keleti ország olyan változásokon megy át, amelyeknek a kimenetele távolról sem bizonyos. Még Európában, a Balkán nyugati részén is példamutató vezetésre, nem pedig visszacsúszásra van szükség.

Mi, amerikaiak, tudjuk a saját történelmünkből, hogy a demokrácia fenntartása és az emberi jogok előmozdítása soha véget nem érő feladat. Ahogyan barátom és volt kollégám, Tom Lantos mondta: „A civilizáció borítása papírvékony. Mi vagyunk az őrei, és soha nem pihenhetünk.”

Egy ideje aggaszt a magyarországi fejlemények pályája, ahol a 2010 áprilisa után bevezetett rendszerszerű változtatások léptéke és természete jelentős nemzetközi figyelem középpontjába került.

November végén Magyarország újra a címlapokra került, amikor Gyöngyösi Márton, a Jobbik nevű hírhedt szélsőséges párt tagja, egyben a parlament külügyi bizottságának helyettes elnöke azt mondta, hogy a magyar zsidók veszélyeztetik a nemzetbiztonságot, és ezért a kormányban és a parlamentben lévőket listázni kellene. Alig száradt meg a tinta a kijelentések ellen tiltakozó leveleken, amikor egy másik magyar parlamenti képviselő, Lenhardt Balázs múlt héten részt vett egy nyilvános tüntetésen, és ott egy izraeli zászlót égetett el.

Tény, hogy ezek csupán a legutóbbiak a Budapesten idén kitört szélsőséges botrányok sorában. Például áprilisban, éppen a zsidó húsvét előtt a Jobbik egyik képviselője beszédet mondott a parlamentben, amelyben egybefonta a finom roma-ellenes propagandát a nyíltan antiszemita vérváddal. Ezt követően a Jobbik a hírekbe került, amikor egyik tagja a parlamentben egy DNS-elemzéssel foglalkozó cégtől igazolást kért és kapott arról, hogy a vére mentes a roma vagy zsidó felmenőktől.

Ezen antiszemita és rasszista jelenségek láttán az a kérdés, hogy a magyar kormány válaszai elégségesek-e, és milyen szerepet töltenek be az emberi jogokkal és a jog uralmával szembeni tisztelet biztosításában. A legkevesebb, ami elmondható, hogy a kormány reagálása kívánnivalót hagyott maga után.

Először is ennek a kormánynak a jellemző vonása, hogy a vérségi identitásra koncentrál azzal, amikor tisztán etnikai alapon kiterjeszti a magyar állampolgárságot. Ugyanezen magyar tisztségviselők „húzd meg, ereszd meg”-et játszottak az országnak a háború idején viselt felelősségére vonatkozó kérdésekkel, olyannyira, hogy ez arra késztette az amerikai Holokauszt Emlékmúzeumot, hogy nyilvános közleményben adjon hangot aggodalmának a második világháború fasiszta ideológiájának és politikai vezetőinek rehabilitálása miatt.

De leginkább talán az riaszt, hogy a kormány nem áll ki a jobbik szervezett fenyegetései ellen. Augusztus végén például mintegy ezer főre becsült csőcselék terrorizálta a romákat Devecser egyik negyedében, kötekedve a roma családokkal, hogy jöjjenek ki és nézzenek szembe a tömeggel. A jelentések szerint a Jobbik három parlamenti képviselője volt jelen a  csőcselékben, és egyeseket filmre vettek, amint téglákkal és kövekkel dobálták meg a romák otthonait. Orbán Viktor miniszterelnök minapi ígéretét, miszerint „megvédi honfitársait”, üresen hangzóvá teszi az, hogy elmaradt a vizsgálat, nem is szólva a megfélemlítés ilyen aktusainak elítéléséről.

Mindez természetesen a magyarországi demokrácia egészét érintő kérdések háttere előtt történik.

Mit kell gondolnunk a magyarországi demokráciáról, ha egyik napról a másikra több mint 360 vallási szervezetet fosztanak meg a regisztrációjától, és most minden felekezetnek a parlament átpolitizált döntéshozatalától kell függenie, hogy elnyerje azokat a jogokat, amelyek a regisztrációval járnak?

Mit kell gondolnunk arról a tényről, hogy noha az Európai Unió Bizottsága és a magyar Alkotmánybíróság tiltakozott a bírák tömeges elbocsátása ellen, még mindig nincs jogorvoslat egyetlen elbocsátott bíró számára sem?

Milyen a sajtószabadság vagy az antiszemitizmus elleni harc státusa Magyarországon, ha egy újságírónak, aki az antiszemitizmusról ír, azzal kell szembenéznie, hogy ezért bíróság elé állítják?

Mit kell gondolnunk Magyarország új választási szabályozásáról, amely nagyon sok aggasztó rendelkezést tartalmaz, például tiltja a kampányhirdetéseket a kereskedelmi tévékben és rádiókban, terhes új  választói regisztrálást és a választásokra felügyelő helyi választási bizottságokra korlátozásokat  vezet be?

Nehezen tudom elképzelni, hogy a zsidók, a romák és a többi kisebbség biztonságban lesznek, ha nem garantálják a sajtó- és a vallásszabadságot, a jog uralmát, az igazságszolgáltatás függetlenségét, és a demokráciához szükséges fékeket és ellensúlyokat. Mindennek tudatában továbbra is figyelemmel fogom követni a magyarországi trendeket és ezek implikációit a térség egészére.

Forrás: Galamus.hu