Dúró: “A numerus claususban a zsidó szó nem szerepel”
A Horthy-szoboravató Mi Hazánk parlamenti képviselője, Dúró Dóra, az Országgyűlés alelnöke a Horthy-rendszer antiszemitizmusával kapcsolatos újságírói kérdésre többek között ezt mondta:
„A numerus claususban a zsidó szó nem szerepel. Amiről ön beszél, az egyrészt a tanácsköztársaságra adott válasz volt gyakorlatilag, másrészt pedig a nemzetiségi arányokról volt szó.” – idézte Dúrót a 444.hu.
A későbbi zsidótörvényekről, amik már eléggé expliciten vonatkoztak a zsidókra, Dúró azt mondta:
„Én úgy gondolom, hogy fontosabb egy államférfinek a magyarsághoz való viszonya, hogy mit tett a magyarságért, mint az, hogy mondjuk hogyan viszonyult a zsidósághoz.”
Arról, hogy akkor a zsidók nem voltak-e a magyarság részei, nem tudott már beszélni, mert ez messzire vezető kérdés, és mennie kellett ebédelni – írja a lap.
A leleplezés előtti sajtótájékoztatón Novák Előd párt alelnök arról beszélt, hogy a Horthy-korszak egyértelműen szoborért kiáltott: Horthy Trianon után, gazdasági válság és spanyolnátha idején lenyűgöző gazdasági fejlődést és kulturális pezsgést tudott produkálni. Novák említette, hogy Kövér László szerint az Országgyűlésnek nem áll módjában beavatkozni abba, hogy egy képviselő hogyan rendezi be az irodáját, így aztán Dúró Dóra irodájába helyezték el a Horthy-szobrot.
Kapcsolódó cikkünk: