Dr. Nyiszli Miklós a Securitate dossziéiban

Színháztörténeti kutatások okán kezdem járni a Securitate Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) olvasótermébe. Egy, a marosvásárhelyi színház történetét érintő oldalon olvastam először, az Irodalmi Törvényszék „intézményéről”. Marosvásárhelyen egy előadás kapcsán, a múlt század ötvenes éveiben, a Kultúrpalota Kistermében összehívták az Irodalmi Törvényszéket. A színdarabot volt, aki védte, volt aki vádolta, majd megszületett az ítélet (láttam benne marketinges lehetőséget). Tovább keresve a témában, sok hasonló esettel találkoztam Erdély különböző városaiban. A „törvénykezés” célja mindig egy-egy művészeti munka nyilvános megtárgyalása volt. Kellett hozzá sok-sok néző, vádlók és védekezők, majd egy ítélet. Így jutottam el Nyiszli Miklós könyvének: Dr. Mengele boncolóorvosa voltam az Auschwitz-i krematóriumban, marosvásárhelyi, kolozsvári, valamint nagyváradi irodalmi törvényszékéhez. A jelzett helyeken több száz résztvevő ízekre szedte a könyvet, majd egyhangúlag elítélte a fasizmust – írja Gáspárik Attila az Újvárad folyóiratban.

A fent említett könyvet sok-sok évvel ezelőtt, egyetemista koromban olvastam, igaz, akkor már: Orvos voltam Auschwitzban címen. A könyv újraolvasása után rákerestem a szerzőre. Sok idő kellett, hogy teljesen zavaros képet kapjak Nyiszli Miklósról és könyvéről. Ki is volt ez a Osztrák-Magyar Monarchiában született, egyetemi tanulmányait Romániában, Németországban, Franciaországban végzett orvos, aki Nagyváradon, Felsővisón és Desze faluban gyógyított? Egymásnak ellentmondó információk serege található ma az online térben. A történészek sokat foglalkoznak vele, de a közgondolkodásban szinte teljesen elfeledett… Illetve igazából sosem volt népszerű a közegben, ahol élt. Közeledve Auschwitz felszabadulásának nyolcvanadik évfordulójához, próbából kikértem a már említett irattártól a Nyiszlire vonatkozó anyagokat. Mielőtt megkaptam volna, több helyen olvastam, hogy a román politikai titkosszolgálat, vagyis a hírhedt Securitate tette volna el láb alól, illetve kergette öngyilkosságba.

Nyiszli Miklós nevére két dosszié készült. Mindkettő követési, vagyis információs dosszié. Az első több mint száz oldalas, adatgyűjtésből származó anyagokat tartalmaz: leveleket, újságcikkeket, rövidebb jelentéseket, könyvelemzéseket. Nem rajzolódik ki semmilyen cél a szervek részéről, hogy a doktort meg szeretnék győzni valamiről, vagy beszerveznék, esetleg likvidálnák. A halálára vonatkozó orvosi papírok szerint szívinfarktus végzett Nyiszli Miklóssal. Az özvegye által rokonoknak, ismerősöknek írt levelekben sincs semmiféle utalás idegenkezűségre vagy öngyilkosságra.

Még sok munka van a papirokkal, de máris rengeteg újdonság került elő. Ez idáig a legmeglepőbb a Nyiszli Miklós és Robert Merle között konfliktus dokumentációja. Az itt mellékelt két levél és Merle reakciójából egyértelmű, hogy a francia író anélkül használta Nyiszli szövegeit, hogy a szerzőt vagy az olvasókat értesítette volna erről. Ma ezt plágiumnak nevezik. Merle elismeri, hogy felhasználta Nyiszli szövegeit a Mesterségem a halál című könyvében és megpróbálja eltussolni az esetet. Közben Nyiszli meghal 1956-ben. A Securitate aktáiból lehet megtudni, hogy annak idején Sartre lapjában jelent meg részlet a nagyváradi orvos könyvéből. Nyiszli halála után az özvegy próbálja az igazságot kideríteni, férjének erkölcsi elégtételt szolgáltatni. Mára tudjuk, hogy ez nem sikerült neki. A plágiumügy elhal.

A legtöbbet idézett, Romániában magyarul írt szerzőt úgy felejtette el a közemlékezet, hogy semmilyen segítséget sem kapott sem a hatóságoktól, sem az írótársadalomtól, sem a közvéleménytől. Tudom, bonyolult élete és munkássága volt, de a gázkamrákat megúszó ember, a koncentrációs táborból való szabadulás után, annak ellenére hogy 17 nemzetközi perben volt tanú a fasizmus ellen, pokoli életet élt, utálattal és megvetéssel körítve. Esete, az, hogy kényszerből, az életbenmaradásért gyakorolta orvosi hivatását az auschwitzi haláltáborban, ma is etikai és orvos szakmai kérdések sorát veti fel.

A kutatás elején vagyok, de most, a nyolcvanadik évforduló kapcsán ezzel a pár dokumentummal emlékezni szeretnék arra, aki az elsők között adott hírt az emberiség egyik legnagyobb válságáról, amit a mai napig sem dolgoztak fel részletesen. Megismervén sok más dologgal kell nekünk, utódoknak is szembe néznünk. Azt is meg kell említeni, hogy a hírhedt Securitate irattára rengeteg pontos, feldolgozatlan, a tudomány számára hihetetlenül fontos adatot tárol, aminek a feldolgozásához jó lenne anyagi forrásokat biztosítani a mindenkori hatalom részéről.

A dokumentumok és a teljes cikk az Újvárad folyóirat honlapján olvasható.