Divatjamúlt önéletrajz
A fényes szelek nemzedékéhez tartozó Kardos Lea háború utáni élete úgy indult, mint sok asszimiláns zsidóé. A zsidó gimnáziumban tett érettségi után átnyergelt a kommunista mozgalomba.
Eredetileg családi használatra szánt önéletírásából a zsidó gimnázium légkörét felidéző sorokat közöljük.
“A Pesti Izraelita Hitközség Leánygimnáziumával csak néhány iskola (pl. a fasori református gimnázium) versenghetett. Számunkra a numerus clausus, összes negatívuma mellett egy pozitívummal járt: az egyetemi katedráról letiltott nagy tudású zsidó tanárok odajöttek tanítani. Nem véletlenül, 1945 után többen közülük a Műegyetemre (Gallai Tibor matematikus, akik Kossuth díjat is kiérdemelt), az ELTÉ-re (Túróczi Trostler József – latin), Komlós Aladár irodalmár (szintén ELTE), a Közgázra (Pach Zsigmond Pál, gazdaságtörténész stb.) kerültek.
A gimnázium alapvetően felvilágosult, humanista szemléletet sugárzott, és légkörével szinte megóvott minket a „kinti élet” egyre erősödő barbarizmusával szemben. Tanáraink többsége igen színvonalas ismeretanyagot és szemléletmódot nyújtott, és egyben következetesen követelt. Matematika és fizika: Rieger Richárd, magyar nyelv és irodalom: Kandelné Scheiber Erzsébet, történelem: Billesné, Gönczi Erzsébet, stb. Két aranyos tanárunkat – a németet és franciát tanító Katica nénit és a latintanárunkat csak részben sorolhatom ide, mert nagy tudásukat nem a legjobban tudták átadni, és túlzott liberalizmusuk kiskapukat nyitott ki számunkra. Csak egyetlen diákcsíny ezzel kapcsolatban. Erdész Ernő (Snuki) latintanárunk a közelünkben lakott, a Damjanich utcában. A latin dolgozatokat a környékbeliek valamelyikének odaadta, hogy vigye haza. Bizony többször előfordult, hogy először a lakásunkban kötöttünk ki négyen-öten. Elővettük az egyik legjobb latinos Léderer Vera – dolgozatát, és ahhoz mérten javítottuk ki az össze többit. Persze differenciáltan: hagytunk benne hibákat, aszerint, hogy ki ilyen tanuló volt, de úgy, hogy elégtelen ne maradjon.
Szólnom kell méh a színvonalas, emberséges és szabadelvű hittan tanárunkról: Kandel Sámuelről. Úgy kezdte tízéves korunkban a tanítást, hogy egy zsidó gimnáziumban természetesen meg kell ismerni a zsidóság történelmét, a vallását és az abból fakadó szokásrendjét, kultúráját, valamennyire a héber nyelvet, stb., de mindenki maga önti el, hogy ebből mit hogyan fogad el. Nem akarta a vallást, int hitet ránk erőltetni, de az önálló döntéshez ellátott minket sok-sok ismerettel és egyfajta humanista szemléletmóddal. Feleségével, magyartanárnőnkkel együtt a gettóban lőtték agyon őket a nyilasok 1944-45 fordulóján. Miklósi Marika osztálytársnőnk szemtanúja volt e gyalázatos tettnek. Emléktáblájuk a Dohány utcai sírkertben az utcáról is látható.
Igazgatónk, a magyar – latin területén nagy tudású Zsoldos Jenő volt. Jó szervező, igen szigorú és bizonyos kérdésekben bigott konzervatív volt. Reggel a tanítás kezdete előtt és a tanítás befejezésekor ott állt az iskola kapujában, és két dologra figyelt, ügyelt: a lányok ne a fiúkkal együtt menjenek haza, s a kötelező sapka a fejükön legyen. Ezt igen könnyű volt kijátszani, hisz’ ő csak az Abonyi utca és az Aréna út (ma Dózsa György út) sarkáig látott, miután befordultunk, már nem. Így tehát a sapkák odafelé menet csak ott kerültek a fejünkre, és hazamenet már mentek is a táskába, a fiúk pedig közelünkbe kerülhettek.
Kardos Lea: Mozaikok az életemből. Syllabux kiadó, 2012.
