Diákok készítettek kisfilmeket a vészkorszakról

A középiskolai történelemtanításban alternatív oktatási módszert jelenthet a digitális történetmesélés, derült ki a „Mindenkinek van egy filmje” – Digitális történetmesélés: oktatás – önismeret – önkifejezés című tematikus rendezvényen, ahol bemutatták azokat az egy-két perces kisvideókat is, amelyeket középiskolás diákok készítettek a vészkorszakról. A Kossuth Klubban rendezett záróeseményen a projektet méltatta Gács Anna esztéta és Sándor Pál Kossuth-díjas filmrendező is.

A kisfilmek bemutatásával zárult le a „Soá családi narratívái” elnevezésű projekt leglátványosabb szakasza. Ennek részeként vettek részt szerte az országból középiskolai pedagógusok az Anthropolis Egyesület képzésén, ahol elsajátíthatták a digitális történetmesélés (digital storytelling) technikáját és felhasználási lehetőségeit, hogy aztán iskoláikba visszatérve saját pedagógiai módszereik szerint szakkörökben foglalkozzanak a diákokkal, akik elkészíthetik saját kisfilmjüket.

A projektben résztvevő diákok feladata az volt, hogy keressenek olyan történeteket, családi anekdotákat, tárgyi emlékeket, vagy akár köztereket, épületeket, amelyekhez valamilyen módon személyesen is kötődnek, keressék meg az egyéni csatlakozási pontjaikat a holokauszt történetéhez. A feltárt történetekhez aztán fotókat, képanyagot kellett keresniük, majd egy rövid forgatókönyvet írni, és saját szavaikkal elmondani, rögzíteni a történetet. Végül a képek és a hanganyag összekomponálásával születtek meg a hol megrázó, hol elgondolkodtató, vagy éppen bájos szelídségű kisfilmek. „A történelem oktatását segíti az az alternatív megközelítés, hogy az eseményekben megkeresik a diákok a személyes szálat, megélhető személyes vonatkozásokat, ezáltal jobban megértik a múltat, feldolgozzák a történelmi eseményeket, és elmélyítik ismereteiket ezen a területen” – mondta el a projekttel kapcsolatban Mihalkó Viktória, az Anthropolis Egyesület vezetője.

„Az teszi igazán izgalmassá ezeket a filmeket, hogy nem közvetlenül a holokausztra emlékeznek, hanem – egészen különleges módon – magáról az emlékezés folyamatáról tesznek tanúbizonyságot” – méltatta a Soá családi narratívái projektet Gács Anna esztéta, aki hozzátette: itt már az emlékezők negyedik-ötödik generációja fejezi ki érzéseit, gondolatait, az emlékek feltárása pedig bizony kudarcokat is tartogat számukra, egyre kevesebb a pontos emlék, egyre több a ma már feltárhatatlan apró részlet. „Az emlékezésben ezeket a fehér foltokat a diákok már nem tudják befedni, csak a létezésüket felfedni” – mutatott rá Gács Anna.

„Ezek a videók nem úgy filmek, ahogy azt egy professzionális filmrendező elkészítené; bizonyos értelemben számomra ezek meggyőzőbbek, őszintébbek” – mondta el a rendezvényen Sándor Pál, Kossuth-díjas filmrendező, aki arra hívta fel a hallgatóság figyelmét, hogy ami vászonra kerül és képes hatni, arra onnantól érvényes filmes eszközként kell tekinteni, legyen az egy pohár víz, vagy egy ismeretlen arc egy régi fényképen. „Számomra az a döbbenetes, hogy érzem ezeken a videókon, hogy a készítőjük szenvedélyesen akar közölni valamit, ettől őszinte és hiteles” – mutatott rá a filmes szakember.

Az Anthropolis Egyesület és a Lindenfeld Partners szervezésében megvalósuló projekt a kisfilmek elkészítésével és bemutatásával még nem ért véget. A szervezők a projektből hátralévő időben elkészítik azt a DVD-t, amelyet a későbbiekben oktatási segédanyagként használhatnak a tanárok az iskolákban. A digitális anyagon nem csak a kisfilmek, hanem a módszertan és a projekt során megszerzett tapasztalatokat is feldolgozzák. A szervezők abban bíznak, hogy a sikeres projekt után a módszertant több iskola is átveszi, rendszeresíti a képzésben, illetve érdeklődést mutathatnak az oktatás-szervezésért illetékes kormányzati szervek is, különös tekintettel a küszöbön álló Holokauszt emlékév programsorozatra.