Derűvel Budapest legsötétebb évében
Heltai Jenő, miközben a világ, világa összeomlott körülötte, nem veszítette el derűs kedélyét és urbánus-ironikus karakterét, ez a kettősség teszi egészen sajátossá a Bálint András által feldolgozott, egyelőre kiadatlan naplóját.
Pincenapló, Emberszag, A pokol tornácán, Kis könyv haldoklásunk emlékére, Az elsodort ország. Az 1944–45-ös évről, benne többnyire Budapest frontvárossá válásáról és ostromáról szóló könyvek címei a legnagyobb magyar íróktól, Kassáktól, Nagy Lajostól, Szép Ernőtől, Fenyő Miksától. Ehhez jöhet még, mondjuk, Vas István Márciustól márciusig című verses naplója a híres zárósorokkal: „Pest felszabadult romjai / Jaj, nem tudok ujjongani.”
Bálint András (fotó: Kallos Bea, MTI)
Ez volt az az év, amely – iszonyú szenvedések áradatában és szó szerint – megsemmisítette a magyar vidék zsidóságát, az ország fővárosát, és végül a régi Magyarországot minden bűnével és kevés erényével együtt. Ebben az évben, alig néhány hét eltéréssel halt éhen ebben a szerencsétlen sorsú városban két író is: a legnagyobb magyar pamfletista, az elsősorban antiszemitizmusáról és nem éleslátásáról és humoráról ismert Szabó Dezső és ellenfele, az asszimiláns zsidó géniusz, Szomory Dezső is.
És itt írta naplóját egy elmúlt és végképp elhamvadni készülő korszak hetvenen túli túlélője, a derűs polgár, a népszerű és a magas irodalom határvidékén inkább innen járó Heltai Jenő is, e fiatal nagyváros öntudatosodásának egyik legjellegzetesebb alakja. Járta a csillagos házakat, az óvóhelyeket és még a Gestapót is megjárta ugyanazzal a törhetetlen, finoman gúnyos humorral szemlélve az egekre csapó tébolyt, ahogyan addig is szemlélődött. Új, eddig nem hallott tanúja ő a Budapest elleni, majdnem sikeres gyilkossági kísérletnek. Heltainak viszonylagos szerencséje volt, bujkálásai nem zúdítottak rá az elviselhetőnél több kínt, volt esélye önmagához hűnek maradni.
