Dávid-csillag egy váci üzlet ajtaja előtt

Írta: Gödi Hírhatár - Rovat: Hírek - lapszemle

Dávid-csillagot ábrázoló táblát helyeztek el, majd petárdát dobtak ismeretlenek egy váci üzlet bejárata elé január 1-jén. Az üzlet tulajdonosa Major Gabi, egyedül élő hölgy feljelentést tett a Váci Rendőrkapitányságon ismeretlen tettes ellen.

david_csillag_vaci_uzlet_elottAz érintett a Váci Naplónak elmondta, hogy a „küldeményt” csak másodikán fedezte fel. Arról fotókat készített és értesítette a rendőrséget, ahonnan nem sokkal később visszahívták, és jelezték neki, hogy az ügyet a megyei főkapitányság vizsgálja majd. Vácott is érezhetően jelen van az antiszemitizmus és bizonyos körökben erős gyökerei vannak a kirekesztésnek. Tavaly a zsinagóga falára festettek zsidóellenes szöveget, de a mázolók nem tudták befejezni művüket, mert feltehetően megzavarták őket.

Néhány éve a Naszály úti zsidótemető épületére került festékszórós felirat, amit akkor sok jóérzésű ember együtt távolított el, az esetnél jelen volt Izrael állam nagykövete is. Az ügyben folyik az eljárás. Az érintett hölgy a Váci Naplónak azt mondta: úgy érzi, elkezdődött a választási kampány, s ennek része lehet a január eleji „meglepetés”. Akik ismerik őt, tudják, hogy az egyik egyház aktív tagja, és mint ilyen, sok városi közéleti eseményen vesz részt.

Forrás: vaci-naplo.hu

 

támogatás

Címkék:Dávid-csillag