Július 25-én hajnalban ismeretlen támadók meglőtték és súlyosan megsebesítették Artur Iszakov chabad rabbit Oroszország észak-dagesztáni köztársaságában.
A 40 éves Artur Iszakov a mellkasán sérült meg, a lövés akkor érte, amikor Derbent városi otthonából útjára indult. Ekkor valaki, vagy valakik lesben állva vártak, és rálőttek a nyílt utcán. Lakosok értesítették a rendőrséget és a mentőket, ám a rendőrök kiérkezése előtt a támadó kereket oldott. A rabbit korábban Derbenben a lakásában már megpróbálták meggyilkolni, ám akkor nem történt baja.
Iszakovot életveszélyes állapotban szállították kórházba, ahol életmentő műtéten esett át. Jelenleg intenzív ellátásban részesül, és lélegeztető gép tartja életben. A moszkvai Jewish News Agency szerint egy orvos csoport repülőgépe már útban van Izraelből, hogy segítséget nyújtson a kórháznak a rabbi ápolásában.
A közlemény szerint a nyomozók lehetségesnek látják, hogy Isakovot vallása miatt érte a támadás, bár a zsidó közösség magukat megnevezni nem kívánó tagjai szerint sem a rabbi, sem a környezete nem kapott a közelmúltban olyan fenyegetést, amiből előre következtetni lehetett volna a történtekre.
A többnyire muszlim avarok és azeriek lakta Derbent Dagesztán és egyben Oroszország legrégibb városa, muszlim többségű település, ahol az elmúlt két évtizedben fölerősödött az iszlamista mozgalom, aktivistái az oroszokon kívül a zsidókat is célpontnak tekintik.
Valamikor az arab földrajzírók által a “Kapuk kapujának” is nevezett Derbenben több tízezer zsidó élt, ám főleg a Szovjetunió szétesése után kivándoroltak Izraelbe és az Amerikai Egyesült Államokba.
Isakov, aki Ovadia néven is ismert, Derbent városában nagy közösségi központot épített fel abból a megmaradt kicsiny zsidó közösségből, amelynek tagjai még a kora középkorban Iránból települtek ide.
A köztárság vezetője Ramazan Abdulatipov szélsőségesek és terroristák akciójának minősítette az Isakov elleni támadást. Oroszország főrabbija Berl Lazar szintén a radikális iszlamistákat okolja a támadásért, és felszólította az orosz hatóságokat, hogy találják meg és büntessék meg az elkövetőket, illetve vegyenek igénybe minden törvényes eszközt a földalatti dzsihád mozgalom megsemmisítésére.
2007.09.11. Szeptember 9-én a város nyugati negyedében egy késszúrással súlyosan megsebesítették Zalman Gurevitch rabbit. A rabbi két ismerősével volt úton éppen, mikor szembetalálkozott a tettessel. A két nő társaságában érkező tettes először „arabnak hangzó” szavakat kiabált felé, majd mikor a rabbi ezt láthatólag nem értette, a tettes németül halálosan megfenyegette,…
Több mint tizennyolcezer terrorakciót hajtottak végre Izrael ellen 2024-ben - jelentette az izraeli miniszterelnöki hivatalhoz tartozó diplomáciai igazgatóság csütörtökön közreadott éves jelentésében. Tavaly 18 365 terrorcselekményben 134 embert öltek meg, és megsebesítettek 1277 embert az országban az izraeli hadseregtől, a rendőrségtől, a Sin Bét belbiztonsági szolgálattól, valamint a mentőszolgálatoktól származó…
Izraeli katonák lelőttek egy 15 éves fiút, három másik palesztint pedig súlyosan megsebesítettek péntek reggel Ciszjordániában egy műveletben, amelynek célja három, feltehetőleg elrabolt izraeli fiatal megtalálása. Az áldozatokról palesztin egészségügyi források számoltak be. A katonák fegyverhasználatának előzménye az volt, hogy amikor Dúra faluban (Hebron város mellett) razziát akartak kezdeni, fiatalok…
A Magyarországon is ismert Shmuley Boteach rabbi (a Kóser szex szerzője), aki az elmúlt évtizedben Izrael melletti harcos kiállásáról vált ismertté, durva inzultus áldozata lett az egyik legelegánsabb floridai hotelben: egy arab származású férfi szidalmazta és fenyegette. A támadás kiváltó oka az volt, hogy a rabbi kipával a fején ült…
Fb oldalán válaszolt Köves Slomó Kepes Andrásnak, miután az ismert médiaszemélyiség lemondta kettejük tervezett beszélgetését az Óbudai Zsinagógában. Válaszában Köves súlyos és a nyilvánosság előtt nem bizonyított vádakkal illeti Arje Mordechai Rabinowitz rabbit, akit az EMIH-közeli MAOIH vezetőség eltávolított a Kazinczy utcai zsinagógából: „több eljárás is indult ellene Izraelben”, „okiratot…
Palesztin támadó késsel megölt egy zsidó telepest kedd reggel Ciszjordániában – közölte az izraeli rendőrség és a mentőszolgálat. Az eset Náblusztól délre történt egy buszmegállóban. A támadó többször megszúrta a mellkasán a buszra várakozó, 32 éves, ötgyermekes Evyatar Borovskyt, majd elvette a fegyverét és tüzet nyitott a közelben állomásozó határőrökre.…
In "Hírek - lapszemle"
[popup][/popup]
A Szombat Magazin a felhasználói élmény fokozása érdekében sütiket alkalmaz. A honlapunk használatával tájékoztatónkat tudomásul veszed. ElfogadomElutasítomBővebben
Privacy & Cookies Policy
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the ...
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.