Czeizel, az antiszemita

Czeizel gyerekkora az „enyhe antiszemitizmus jegyében telt”. A festő-mázoló-tapétázó céget üzemeltető édesapja a konkurenciát látta a zsidó kisiparosokban, és ezt otthon is gyakran hangoztatta. Czeizel családi antiszemitizmusát, ami akkoriban inkább vegyes érzelmeket jelentett a zsidók irányába, a gimnáziumi féltékenység erősítette fel: ráébredt, hogy a zsidó gyerekek sokkal okosabbak nála. Az egyetemen a zsidó orvosdinasztiák leszármazottjaival kellett versenyeznie, ami tovább táplálta az ellenérzéseit, ám amikor neves zsidó orvosok és újságírók kezdték mentorálni, átértékelte addigi nézeteit. A zsidó genetikát londoni ösztöndíja során kezdte vizsgálni a hetvenes évek legelején. A témáról A zsidóság genetikája címmel dolgozatot is írt, és publikálni is szerette volna: a Valóság című lap szerkesztője nem engedte, hogy megjelenjen, a főszerkesztő viszont Aczél elvtársra bízta a döntést. Aczél bekérette magához a fiatal kutatót, és kérdőre vonta a cikk miatt. Rasszizmussal vádolta, nézeteit pedig a náci Németországban elterjedt eszmékkel állította párhuzamba. Czeizel megvédte a szöveget, és közölte, hogy szerinte a különbségeket nem a zsidó művészek, tudósok génjeiben, hanem a zsidó kultúrában kell keresni, amiből a magyaroknak bőven lenne mit tanulniuk.

„(…) a végén annyira bizalmas viszonyban voltunk, hogy én már pofátlanságra is vetemedtem a búcsúnál: Aczél elvtárs, maga kérdezte, hogy „miért foglalkozik velünk”. Ezek szerint Aczél elvtárs zsidó? És akkor hosszabb csend után azt mondta: „Nem, én kommunista vagyok!” (17. o.)

 

A teljes cikk itt olvasható.