Csontok – Duna – pótcselekvés!

Olvasói levél

Apám bajtársai 75 éve oszlanak a Kőszeg Gubahegy, Lovagló dűlőjének mocsarában. Besüppedt sírjaik jól láthatók és nem csak a kőszegiek által tudott, hogy ott munkaszolgálatosok tetemeinek százai fekszenek. Miért nincsenek sírjaik megjelölve, rendezve immár 75 éve? Miért nem lehet leróni tiszteletünket ápolt sírjaik felett? Miért nincs a Kőszegen és a határmentén megölteknek Emlékhelye Kőszegen, hiszen ott van az állami tulajdonban lévő romos kőszegi zsinagóga!

Néhány kilométerrel arrébb az ausztriai Rechnitzen/Rohoncon az ott megölt magyaroknak az osztrákok engesztelésként Szabadtéri Múzeumot hoztak létre, benne megörökítették az általuk megölt Apám és társai emlékét is! A közeli Bozsokon, magyar földben, a bozótosban fekszenek vagy ötszázan, elhagyatva, jelöletlenül!

Most keresgélnek a Dunában; a hajdan megöltek csontjait keresik! Miért is teszik ezt? Milyen történész, régész és vízügyes szakmai vélemények alapján kutakodnak?

Késő ősszel kint voltunk a Kozma utcai temetőben, ahol családom négy generációjának emlékeit őrzik.

Elsőként az oszlopcsarnokhoz mentünk, ahol a Rohoncon megölt Apám és ikertestvére emléktáblája alatt gyújtottunk mécsest. Majd a közeli Csontok emlékműve előtt is gyertyát gyújtva tisztelegtünk az ott eltemetettek és a többi Dunába veszejtett ember emléke előtt. Feleségem, aki nem zsidó, kérdezett az emlékkő alatt fekvőkről. Elmondtam odakerülésük történetét. Osztotta sokak véleményét, hogy, bárkik is voltak, bármilyen módon szólították meg Istenüket jó, hogy végre egy temető földjébe kerültek!!! Ezt a szándékot és tettet hitbuzgók sokáig vitatták, ami igen helytelen dolog volt. „…mert, por vagy te és ismét porrá leszesz.” Móz. I, 19.

Nekünk túlélőknek és az utánuk érkezetteknek van egy ősi kötelességünk, melynek eleget tettünk akkor, amikor eltemettük embertársaink Dunában talált csontjait! A temetés előtti szégyenteljes, magamutogatást szolgáló viták dacára emlékművet kaptak ott, ahol az Isten nevét sokszor veszik szájukra az arra járók! „Ez, jó” mondaná az Úr, hisz a halottakkal való foglalkozás a legnagyobb jócselekedet a Tóra szerint és miként az előíratott, illő módon megjelölték nyugvóhelyüket.

Most keresgélnek a Dunában, ott ahol nincs semmi. „Csontokat keresnek”, mondvacsinált okkal, tudva, hogy így Erisz aranyalmáját dobhatják a zsidók közé!

Kérdem, hogy a megrendelők az engedélyezőkkel együtt, mit tudnak a Dunáról, a dunai halottakról?!

Azok, akik ezt kitalálták, tudják milyen is volt sárga csillaggal a mellükön fürödni 1944-ben a nyári Dunában? Gázoltak be a folyóba, hogy kihúzzanak rémületében a folyóba ugrott gyereket? Tudják, hogy milyen, amikor szomszédjukat vitték a partjára és lőtték a folyóba? El tudják képzelni milyen érzés volt nyolc évesen tizenhét, a vízen lebegő, tovasodródó felpuffadt holtestet számolni össze egyetlen április délutáni part menti séta közben? Úszták át valaha a folyót, összemérve vele erejüket?

Ha valaki úszott a Margit híd alatt a Dunában – én srácként, többször átúsztam ott is -, tudja, hogy hatalmas a sodrása, döbbenetes az ereje. Akkor az igazat ad azoknak, akik hozzám hasonlóan ítélik meg ezt az indokolhatatlan és értelmetlen, semmivel sem megokolható keresgélést a folyóban, mely csupán öncélú, és csontokat nem eredményezhet, de szégyenteljes vitát már is kiváltott. Köztudott, hogy a Duna áldozatait mindig lesodorja délre és a szétterülő, zátonyos, sekély vizű szakaszokon hetek, hónapok után adja vissza őket, mint ahogy ez történt legutóbb is a szegény francia diáklánnyal, akit két hónap elteltével Csepelnél találtak meg.

Ez a „csontok keresése” csupán kéretlen magamutogatása valakiknek, itt minálunk. Csontokat keresnek, mert… A Margit hídi csontok a híd pillére közeléből kerültek elő, nem a szabad mederből. Azok megtalálása nem érv a meghirdetett kutatás mellett. Ők lehettek a Dunába lőtt újpesti zsidók, lehettek háború, vagy más korok halottai is, de lehettek azok is, aki alatt a gyújtószerkezetet babráló németek 1944. november 4-én felrobbantották a magyar emberekkel zsúfolt Margit hidat! Budáról Pestre jövő Anyám alig távolodott el a hídtól, amikor az a levegőbe repült! Ma is hallom e robbanás hangját!

Fiatal koromban, a gátak lábainál lévő, a gátat védő és támasztó part menti kőszórást hatalmas uszályokról rengeteg kővel szélesítették, magasították és erősítették. Hogy és hol lehetne ott ma 74 éves csontokat találni?

A kutatást szorgalmazók számára ez talán politikai tőkét jelenthet, pedig ez egy pótcselekvés ahelyett, hogy az ismert és jelöletlen tömegsírokra, a megöltek emlékének megőrzésére fordítanának erőt és akaratot. A nem létezőt létezőnek kikiáltva, hasztalan zajt csapva mutogatni magukat, méltatlan a Dunába lőttek emlékhez.

Bűn, mert helytelen és értelmetlen önös érdekek szolgálatába állítani a Dunába ölt eleink tragikus sorsát.