Csaknem negyvenezren vándoroltak Izraelbe az ukrajnai háború elől
Idén eddig csaknem negyvenezren vándoroltak be Izraelbe az ukrajnai háborúban érintett országokból, Ukrajnából, Oroszországból és Fehéroroszországból – jelentette a The Times of Israel című angol nyelv hírportál szerdán.
Az év eleje óta 38 202 új bevándorló érkezett Ukrajnából, Oroszországból és Fehéroroszországból az Izraelbe, és vált izraeli állampolgárrá. Ez 148 százalékkal magasabb a tavalyi év hasonló időszakában összesen bevándoroltak számánál – közölte Pnina Tamano-Sata bevándorlási és befogadási miniszter a lappal.
Mellettük 1011 potenciális, de az állampolgárságot még el nem nyert bevándorló is Izraelben tartózkodik a február végi orosz invázió által érintett három országból, valamint csaknem 38 500 olyan ukrán menekült is belépett az országba, akik a zsidó befogadási szabályok szerint nem jogosultak izraeli állampolgárságra. Közülük mindössze 13 700-an maradt Izraelben.
Idén januártól szeptemberig összesen 50 500-an lettek izraelivé az egy zsidó nagyszülőt megkövetelő “visszatérési törvény” alapján, miközben az elmúlt évtizedben összesen mintegy 323 ezer új bevándorlóval gyarapodott az ország lakossága. Az idén letelepedők hat százaléka jött az Egyesült Államokból, és két százaléka etióp bevándorló.
2022-ben Oroszország adta az új bevándorlók felét, 23 789 orosz állampolgár kért izraeli letelepedést. Ukrajnából 13 097-en, Fehéroroszországból pedig 1316-an lettek eddig idén izraeliek.
Oroszországban a miniszter szavai szerint zsidók tízezrei várakoznak Izraelbe vándorlásukat biztosító engedélyekre, de nem mondott pontos számot a jelentkezőkről.
Tamano-Sata a lapnak elmondta, hogy minisztériuma és a bevándorlási ügyekben eljáró partnere, a Zsidó Ügynökség (Szochnut) folyamatosan dolgozik Oroszországban a zsidók Izraelbe költözésén, noha Moszkva megpróbálja bezárni az ottani ügynökséget.
“A Zsidó Ügynökség módosított szabályokkal, a helyi utasításoknak megfelelően jár el. Jogilag fogják megoldani a nehézségeket”- nyilatkozta a miniszter. A Szochnut esetleges bezárásáról döntő moszkvai bíróság hétfőn ismét, ezúttal október közepére halasztotta a tárgyalást a szervezet oroszországi sorsáról.
Shiri Zsuzsa/MTI