Civil tiltakozás az Eleven Emlékmű megrongálása ellen

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Civil szervezetek tiltakozó közleményt adtak ki, mivel az elmúlt héten sorozatosan megrongálták a Szabadság téren civilek által kialakított Eleven Emlékműnek nevezett installációt.

Az Eleven Emlékmű itt még sértetlen (Fotó: Népszava)

A tiltakozást jegyző szervezetek az alábbi közleményt adták ki:

“A budapesti Szabadság téren a civilek közel öt és fél éve tiltakoznak a kormányzat által emelt, nevében a német megszállás áldozatainak emléket állító, valójában a Holokausztban való magyar szerepvállalást relativizáló, tagadó, ezáltal történelemhamisító emlékmű ellen.

A folyamatos tiltakozásuk eszköze az a kollektív műalkotás, amelyet több száz adakozó személy emléktárgyaiből, fényképeiből és egyéb dokumentumaikből, emlékező kövekből hoztak közösen létre, közvetlenül a történelemhamisító emlékművel szemben, a járdán.

Az elmúlt napokban, az éjjeli órákban eme Élő Emlékhelyet / Eleven Emlékművet több ízben súlyosan megrongálták megcsonkították.
Követeljük a rendőrségtől, hogy a sorozatos bűncselekedeteknek haladéktalanul vessen véget! Kezelje a bűnügyet hatékonyan és szakszerűen; ne egyszerű rongálás, hanem gyűlölet-bűncselekmény valamint a gyülekezési jog és a kegyeleti jog durva megsértése vádjával kutassa fel a tetteseket és eszerint kezdeményezze a felelősségrevonásukat!

Szabadságszínpad aktivistacsoport, Sebő Gábor szervező
Eleven Emlékmű csoport
Tiszta emlékezettel a demokráciáért Magyar Fruzsina
Tér-Köz-Társaság csoport”

támogatás
Pop up banner

Címkék:Eleven Emlékmű

[popup][/popup]