Ciszjordániában egy palesztin lelőtt egy izraeli kirándulót

Írta: Shiri Zsuzsa/MTI - Rovat: Hírek - lapszemle

Ciszjordániában egy palesztin merénylő péntek délután lelőtt egy izraeli kirándulót, egy másikat pedig megsebesített – közölte a jeruzsálemi közszolgálati rádió.

9348741

A merénylet helyszíne (Fotó: Chaim Levinson,Haaretz)

 

A huszonöt év körüli két fiatal Jeruzsálemtől északnyugatra, Dolev telepes falu mellett egy forrásnál fürdött, majd autójával elindult a főút felé. Ekkor egy palesztin segítséget kért tőlük, s amikor megálltak mellette, egészen közelről pisztollyal lőni kezdett rájuk.

A merénylő egyiküket halálosan, a másikat könnyebben megsebesítette, majd elmenekült – értesült a ynet, a Jediót Ahronót című újság honlapja. Az izraeli biztonsági alakulatok nagy erők mozgósításával fésülik át a környéket a palesztin támadó után kutatva.

A sebesülteket fogadó kórház orvosa elmondta, hogy az egyik áldozat – akit a felsőtestén lőttek meg, és katonai helikopterrel szállítottak el – már életjelek nélkül érkezett meg a kórházba, és csak a halál beálltát tudták megállapítani.

Az utóbbi hónapokban több akciót hajtottak végre “magányos farkas” merénylők, akiket a rendőrség szerint igen nehéz feltartóztatni, mert terveiket nem egyeztetik másokkal.

 

[popup][/popup]