Cigány holokauszt itt márpedig nem volt – Németh György a Mandinernek

Írta: Stumpf András, mandiner.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

Az ügyészség úgy döntött, nem indít nyomozást ellene holokauszttagadásért, pedig Németh György szerint tényleg nem volt roma holokauszt Magyarországon. A szociológus-közgazdász a Mandinernek elmondja: „Európa utolsó etnonacionalizmusa” épül a szemünk láttára; a cigányság „foglyul ejtette önmagát”; és szerinte nem igaz, hogy a többségi társadalom okozza a cigányság problémáit. Németh úgy látja: „ha az akadémiai szférában lennék, vagy bekényszerültem volna a sorba vagy átvágták volna a torkom”.

nemeth_gyorgyAz ügyészség megtagadta a nyomozást az ön ellen holokauszttagadás miatt tett feljelentés ügyében. Megkönnyebbült?

Erre számítottam. Nem én voltam az első, akit feljelentettek a magyarországi roma holokauszt tagadásáért: így járt tavaly Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter is, amiért azt találta mondta, hogy Magyarországról nem történt roma deportálás. A miniszter persze úgy gondolta, hogy olyan értelemben, amilyen értelemben a magyar zsidókat és a burgenlandi, döntően magyar nevű és nyelvű burgenlandi cigányokat deportálták, nem történt deportálás.

Ön hogyan került arra a konferenciára, amelyen közölte: nem is volt roma holokauszt?

Debreczeni József Ne bántsd a cigányt! című könyvéről tartottak vitát a CEU-n, engem pedig a vita szervezője és vezetője, Csepeli György professzor hívott meg. Vélhetőleg azért, hogy ha már vita, legyen valaki, aki a hat résztvevő közül a könyv mellett is szól. Szóba került persze a magyarországi roma holokauszt témája.

Gyűjtőtáborok, Csillagerőd, internálások, cigány munkásszázadok, razziák – ezek tények, nem?  

Hogyne! De mindaz, ami Magyarországon 1944–1945-ben a cigányokkal történt, nem minősíthető holokausztnak. A holokauszt ugyanis nem egyszerűen népirtás, nem is tömeggyilkosság. Holokausztnak az nevezhető, ha megfogalmazódik egy népcsoport teljes kiirtásának szándéka, ha ez ideológiává válik, s állami eszközökkel, szervezetten, iparszerűen végrehajtják. Ha az elpusztításra ítéltek nem tudnak olyan magatartást tanúsítani, amellyel elkerülhetnék a nekik szánt sorsot. Ez a cigányságra nem volt igaz. Gyűjtőtáborokba azokat vitték, akiknek nem volt a háborúban álló ország szempontjából értékelhető munkájuk, amelyet a munkaerőhiányos 1944-ben nem volt különösebben nehéz szerezni. Akinek volt, még ha túlkapásként be is gyűjtötték is, hamar elengedték. Háború volt, munkakényszer volt. De ez nem keverhető össze a zsidó holokauszttal. Magyarországi cigány holokausztról beszélni nagyon erős túlzás, ennyi erővel magyar holokausztról is beszélhetnénk… Ez a zsidó holokauszt jelentéktelenítése. Holokausztrelativizálás. Ha megnézi a komoly nemzetközi szakirodalmat, nem írnak a magyarországi roma holokausztról – ajánlom például Richard Evans cambridge-i történészprofesszor A Harmadik Birodalom háborúban című, 2014-es kiadású könyvét, amely sorra veszi az országokat…

A teljes cikk itt olvasható.

[popup][/popup]