Minden bizonnyal a 28 éves, ausztrál Brenton Tarrant az, aki a Facebookon élőben közvetítette végig, ahogy lelőtte az embereket a Masjid Al Noor mecsetben, és ő tett közzé a támadás előtt egy 84 oldalas manifesztumot a gondolataival.
A 84 oldalas szövegben Tarrant részletesen ír róla, hogy a norvég tömeggyilkos, Anders Behring Breivik inspirálta, és meg akarta bosszulni azt a “többezer halált, ami a külföldi hódítók okoztak”. A támadásról azt írta, az meg fogja mutatni a megszállóknak, hogy “ez a föld nem az ő földjük”.
Megemlítette, hogy már két éve tervezi a támadást, és három hónapja döntötte el, hol fog lecsapni.
A szövegben Tarrant úgy ír magáról, hogy a munkásosztályból származik, egy alacsony jövedelmű családból. Korábban személyi edzőként dolgozott egy helyi edzőteremben Ausztráliában, de a Sydney Morning Herald szerint tartott ingyenes atlétikai programokat is gyerekeknek. 2012-ben utazni indult, majd letelepedett Új-Zélandon.
Tarrant 17. századi brit katonai dalokat hallgatott, miközben tüzet nyitott az áldozataira. Előtte az autóban szerb nacionalista dalokat. Az írásában a fehér, európai kultúra hanyatlásról írt, és Donald Trumpot éltette, mint a megújult fehér identitás szimbólumát.
A Facebook, a Youtube és Twitter jelenleg versenyt fut az idővel, és próbálják eltüntetni az oldalaikról a Tarrant által készített videót. A férfi profilját már törölték, de ami egyszer felkerült a netre, annak a terjedését nehéz megállítani, mert újabb és újabb helyeken bukkanhat fel, ez történik jelenleg a videóval is.
A norvég merénylő 1516 oldalas manifesztumtumában szereplő ideológiák is rámutattak arra, hogy az elmúlt időszakban a gazdasági válság hatására egyaránt megerősödő kelet-európai és nyugati radikális pártok között milyen jelentős eltérések vannak. Nyugaton a radikálisoknak törést jelentett a második világháború, és a jobboldali radikalizmus új utakat keresett önmaga meghatározásához, addig Közép-Európában…
Az 1200 oldalas, kétkötetes napló 1935-től 1946-ig követi végig Radnóti Miklós felesége és múzsája, Gyarmati Fanni életét, valamint a házasság mindennapjait. Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni kétkötetes naplója hétfőn kerül a boltokba - erről tájékoztatott kiadványt megjelentető Jaffa Kiadó. Az 1200 oldalas, monumentális napló 1935-től 1946-ig követi végig Radnóti Miklós…
Alina Nelega Rudolf Hess tízparancsolata című monodrámájával a kolozsvári Tranzit Házban vendégszerepelt vasárnap az Aradi Kamaraszínház. Harsányi Attila magyarországi színművész az általa életre keltett náci vezér figurájáról és az előadás hatásáról beszélt. Forrás: Erdély Ma Hány éves az előadásbeli, öngyilkosságra készülő Rudolf Hess?A történelem szerint kilencvenhárom, de mivel Rudolf Hess végig…
Vizsgálja a rendőrség a magyar szálat a Norvégiában történt merényletekkel kapcsolatban. Az összes olyan információt megnézik, amely összefüggésben lehet a történtekkel. Közben a Terrorelhárítási Központ is megtalálta a 76 haláláért felelős férfi kárpártaljai barátját, akivel 2 éve öt napig szórakoztak Budán és a Blikk információi szerint sikerült azonosítani a velük…
Azért sem fogok tudni megnyugtató választ adni levelére, mert nem csak én vagyok a megszólítottja. Azt, hogy milyen vélemények jelennek meg a lap internetes fórumán, nem dolgom kommentálni és nem is lehet levonni belőle semmilyen következtetést a lap profiljára nézve. Ami nekem szól, arra röviden válaszolok. Válasz Klein Andrásnak Vári György Kommunista…
Polgár Lea második regénye, A damaszkuszi mester a Noran Libro kiadó gondozásában jelent meg. A szerzővel legújabb könyvéről, írásról, haszid legendákról beszélgettünk. – Amikor elolvastam a könyvedet, keresni kezdtem a Youtube-on Ziegenheim Jakab Junior hegedűművészt. Aztán kaptam észbe, hogy ez csak fikció. Hallgattál klezmert írás közben? – Liszka Zsuzsától a…
In "Kultúra-Művészetek"
[popup][/popup]
A Szombat Magazin a felhasználói élmény fokozása érdekében sütiket alkalmaz. A honlapunk használatával tájékoztatónkat tudomásul veszed. ElfogadomElutasítomBővebben
Privacy & Cookies Policy
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the ...
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.