Bojkottal a gyűlöletbeszéd ellen
Huszonhárom civil szervezet arra kéri a Magyar Hírlapban hirdető cégeket, hogy ne reklámozzák termékeiket a napilapban, amíg a szerkesztőség a leghatározottabban el nem ítéli Bayer Zsolt cigányozó írását.
A levél aláírói 15 céget kerestek meg kérésükkel, köztük olyan multinacionális óriásvállalatok magyarországi társaságait, mint a Vodafone, a Magyar Telekom, a FedEx, az IKEA, a Procter and Gamble, az Erste, a Sodexo, a CIB Bank és a GDF Suez. A címzettek között található a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ), a MÁV, az OTP és a Posta is.
Az elsősorban a jogvédelem, a közösségépítés területén és a szociális szakmában dolgozó szervezetek szerint Bayer Zsolt január 5-i cikke „etnikai származás alapján bélyegzi és alázza meg honfitársainkat, nevez magyar állampolgárokat állatnak, és hív fel eltüntetésükre. A cikk súlyosan kirekesztő, megbélyegző és hazug.” A civilek élesen bírálják, hogy a lap tulajdonosa és főszerkesztője Bayer melletti kiállásra szólították fel olvasóikat. „Azaz a Magyar Hírlap láthatóan támogatja a gyűlölködést és egyetért a rasszizmussal” – fogalmaznak a tiltakozók.
Úgy vélik, hogyha egy cég szélsőségesen kirekesztő megnyilvánulásokat propagáló sajtótermékben jelentet meg hirdetést, finanszírozza ezen eszmék terjesztését. Ez összeegyeztethetetlen mind az állami, mind különösen az olyan magánvállalatok társadalmi szerepvállalásával, amelyek elkötelezettek egy nyitott, toleráns, az emberi egyenlőséget és méltóságot tiszteletben tartó társadalom mellett.
Éppen ezért arra kérik a cégvezetőket, járjanak elő jó példával, és fontolják meg, hogy addig nem tesznek közzé hirdetést a Magyar Hírlapban, amíg annak szerkesztősége a leghatározottabban el nem ítéli Bayer Zsolt írását, és amíg a lap mentes nem lesz a rasszista, antiszemita és homofób beszédtől.
A levelet jegyző szervezetek a következők:
Amnesty International Magyarország
Arany Liliom Alapítvány
Autonómia Alapítvány
Budapesti Szociális Forrásközpont
Csillagfény Alapítvány
Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány
Európai Roma Jogok Központja
Gyerekesély Közhasznú Egyesület (GYERE)
Háttér Társaság a Melegekért
Krétakör
Labrisz Leszbikus Egyesület
Magyar Helsinki Bizottság
Magyar LMBT Szövetség (7 tagszervezet)
Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség
Magyar Szegénységellenes Hálózat
Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda
Nógrád Megyei Cigány Kisebbségi Képviselők és Szószólók Szövetsége
Partners Hungary Alapítvány
Polgár Alapítvány
Romaversitas Alapítvány
Szegényeket Támogató Alap (SZETA) Egri Alapítványa
Társaság a Szabadságjogokért
Terne Cserehájá Egyesület