Blinken: Izraelnek többet kell tennie az “ártatlan civilek védelméért”
Izraelnek többet kell tennie az “ártatlan civilek védelméért” a Gázai övezetben, be kell engednie a segélyeket, és “gyorsan” ki kell vizsgálnia a World Central Kitchen (WCK) amerikai segélyszervezet hét alkalmazottja halálának körülményeit – mondta kedden Párizsban Anthony Blinken amerikai külügyminiszter francia kollégájával, Stéphane Séjournéval folytatott megbeszélése után.
A két ország diplomáciai vezetője közös sajtótájékoztatót tartott a találkozó után, amelyen a főbb nemzetközi válságokról, mindenekelőtt az ukrajnai és a gázai háborúról beszéltek. Külön kitértek a WKC hét segélymunkásának halálára, akik hétfőn egy izraeli légicsapásban vesztették életüket. Stéphane Séjourné Franciaország “határozott elítélését” fejezte ki, Anthony Blinken pedig “gyors és pártatlan” vizsgálatot szorgalmazott annak érdekében, hogy fény derüljön a tragédia körülményeire.
Az amerikai külügyminiszter egyben sürgette Izraelt, hogy tegyen többet “az ártatlan civil életek védelméért, legyenek azok ártatlan palesztin gyerekek vagy humanitárius munkások”, és megismételte “a segélyek jelentős növelésének szükségességét” a közel hat hónapja tartó háború által elpusztított, és súlyos humanitárius válsággal küzdő palesztin területnek.
Ukrajnával kapcsolatban a diplomáciai vezetők megerősítették, hogy mind az Egyesült Államok, mind Franciaország folytatni kívánja a segítségnyújtást.
“Franciaország fantasztikus vezető szerepet játszott ebben az erőfeszítésben” – fogalmazott Anthony Blinken, aki az amerikai közvéleményhez szólva sürgette, hogy a Kongresszus szavazza meg a döntő fontosságú, Ukrajnának szánt 60 milliárd dolláros katonai segélyprogramot, amelyet hónapok óta blokkol a republikánus képviselőházi többség.
Blinken arról is beszélt, hogy Washington szüntelenül dolgozik azon, hogy megakadályozza fegyverek és felszerelések Oroszországba történő szállítását, mégpedig Iránból vagy Észak-Koreából, de Kínából is, melyeket aztán Ukrajna ellen használnak fel.
A francia és amerikai külügyminiszter a júliusban Washingtonban tartandó NATO-csúcstalálkozó előkészületeiről, s ennek keretében Ukrajna esetleges NATO-tagságáról is tárgyalt. Újságírói kérdésére mindketten a tavaly júliusi vilniusi találkozó utáni nyilatkozatra utaltak, amely szerint a tagságról menetrend nélkül esett szó.
“A tagállamok elkötelezettek amellett, hogy támogassák Ukrajna reformjait a NATO-integráció felé vezető úton” – jelentette ki Stéphane Séjourné. “A következő órákban, a következő napokban meg fogjuk erősíteni a NATO-országok egységét ezen megfogalmazás körül, amelynek változatlannak kell maradnia a vilniusihoz képest” – tette hozzá.
“Ahogy a szövetségesek Vilniusban mondták, Ukrajna a NATO tagja lesz” – mondta Antony Blinken, hozzátéve, hogy szükség van “egy nagyon jó és nagyon világos útitervre, hogy erre a következtetésre jussunk”. “És úgy vélem, hogy a NATO-csúcs és a 75. évforduló nagyon konkrétan arra fog összpontosítani, hogyan lehet ezt az útitervet létrehozni” – hangsúlyozta.
Az amerikai külügyminiszter az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) párizsi székhelyére is ellátogatott, ahol kifejezte az Egyesült Államok támogatását a szervezet főigazgatójával, Audrey Azoulayval folytatott megbeszélésen.
Antony Blinkent este fogadja Emmanuel Macron államfő az Elysée-palotában, ahol ismételten a nagy nemzetközi válságok lesznek napirendben a francia elnökség előzetes tájékoztatása szerint. (MTI)