Bezárták az Aurórát

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Szerda délután a VIII. kerületi önkormányzat hatóságai határozatot kézbesítettek az az Auróra utca 9. és 11 szám alatt működő szórakozóhely működtetőinek, melyben vendéglátóipari részlegeik működési engedélyének azonnali felfüggesztéséről értesítették őket.

Fotó: 8.kerulet.ittlakunk.hu

A hatóságok működési szabálytalanságokra, valamint egy korábbi razzia alkalmával 15 vendégnél talált kis mennyiségű marihuánára hivatkozva rendelték el a hivatalosan szórakozóhelyként nyilvántartott Auróra bezárást.

Köztudomású, hogy az Auróra a különböző alternatív civil szervezetek egyik központja, amelyek a minap elfogadott „Civil törvény” nyomán a hatóságok érdeklődésének homlokterébe kerültek. Az Aurórát a Marom nevű, magát konzervatív zsidó vallásúként definiáló szervezet működteti, így a hatóságok fellépését a zsidó és izraeli média is érdeklődését is felkeltették.

Alább az Auróra által nyilvánosságra hozott közleményt olvashatják.

Közlemény az Auróra bezáratásáról

Az első és legfontosabb, amit mindenképp ki szeretnénk hangsúlyozni, hogy az Auróra eddigi működése során soha, semmilyen jogsértést nem követett el. A sajtóban megjelent hírekkel ellentétben az Auróra minden létező hatósági előírásnak megfelelően és a szükséges engedélyek birtokában működött.

Sem eddig sem ezután sem fogunk jogsértő magatartást folytatni, így – noha ezzel elsődleges bevételi forrásunktól elesünk – a vendéglátó tevékenységünket felfüggesztjük. De az Auróra nem zár be, programjainkat továbbra is megtartjuk, és a Józsefvárosi Önkormányzat jogszerűtlen eljárása ellen fellebbezzünk és bírósági keresetet nyújtunk be.

Csütörtökön a Phiren Amenca szervezésében az Aurórában a zsidó-cigány magyarság, és a többségi társadalom együttéléséről lesz egy rendezvényünk, beszélgetésekkel a közösségi összefogás jelentőségeiről, színházzal, koncertekkel.

Most van igazán szükség az összefogásra és a támogatásra, ezért arra kérünk benneteket, hogy jelenlétetekkel és adományaitokkal támogassátok az Aurórát, hiszen az önkormányzat legfőbb bevételi forrásunk ellehetetlenítésével az Auróra létét sodorta veszélybe.

De mi is történt valójában?

Szerda délután a Józsefvárosi Önkormányzat alkalmazottai egyszerre három határozatot kézbesítettek személyesen. Az első kettő az Auróra utca 9. és 11. szám alatt a Marom Klub Kft. által működtetett vendélgátóipari egységek bezáratásáról szól, melyet a VIII. kerületi jegyző, Danada-Rimán Edina szignózott. A harmadik határozat a 9. szám alatti Auróra Kert működési engedélyét vonta vissza dr. Kocsis Máté polgármester megbízásából Iványi Gyöngyvér főépítész.

Az ügyben azért fontos a Kertet és az épületben, Kioszk néven működő vendéglátóhelyet külön kezelni, mert a két helyet más-más indoklással, de egyszerre záratták be.

Auróra Kert

Az Auróra Kert egy hivatalosan építési telekként nyilvántartott terület. Az ideiglenes haszonsításra és vendéglátás üzemeltetésére április 12-én adtuk be először az engedélyezési kérelmeket. Hosszas huzavona, és hiánypótlások és fellebbezés után végül június 9-én kaptuk meg a működési engedélyt. A kertet csak ez után nyitottuk meg, tehát nem igazak azok hírek, miszerint a Kert engedély nélkül működött volna.

Szerdán, június 28-án kaptuk meg azt a június 19-i keltezésű határozatot, melyben a főépítész – egy a működési engedélyhez szükséges – településképi határozatát visszavonja. Ugyanaznap, június 28-n kézbesítették nekünk azt határozatot, mely a 19-i döntésre hivatkozva el is veszi a működési engedélyünket, esélyt sem adva a jogosan járó fellebezésnek.

A településképi engedély visszavonásának indoklása, hogy a Kertben található épületek alapterülete meghaladja a 20nm-t, ami szigorúan nézve igaz is: az egyikük 20,1nm, a másik 26nm. Érdekes, ugyanakkor, hogy a majdnem két hónapos engedélyeztetési procedúra folyamán, a mintegy 16 személyes egyzetés során egyszer sem merült fel, hogy létezik egy 20 négyzetméteres limit, sőt, ez az eredeti engedélyen sincs feltüntetve kitételként.

Auróra Kioszk

Az épületben működő vendégtér esetében más az indoklás. Ott a határozat egy 1999-es törvényre hivatkozik, mely szerint ha az üzlet működésével összefüggésben büntetőjogi eljárás van folyamatban, akkor a hely azonnali bezáratására jogosult a jegyző. Ugyanakkor sem az Aurórát sem az azt működtető Marom Klub Egyesületet nem tájékoztatták arról, hogy bármely hozzánk tartozó társaság vagy személy ellen büntetőjogi eljárás lenne folyamatban.

Nagy visszhangot kapott a június 10-i, Aurórában tartott razzia mely során 15 embert állítottak elő kábítószer-fogyasztás gyanújával: náluk csekély mennyiségű marihuánát találtak.

Az általunk szintén jogsértőnek tartott razzia utáni nyilatkozatunkban leírtuk, hogy már ez az eljárás sok kérdések vetett fel. Nem szokásos eljárás a hatóságok összehangolt egészpályás letámadása (30 rendőr az önkormányzat munkatársaival és a katasztrófavédelemmel együtt tartotta a razziát, mely 14 órán át tartott) azért, hogy elkapjanak néhány fogyasztót kis mennyiségű kábítószerrel. Ha bármelyik budapesti szórakozóhelyen vagy akár közterületen ellenőriznének ugyanúgy 100 fiatalt, ahogy azt az Aurórában tették, nagyjából hasonló arányban találnák fogyasztókat, mint nálunk. Az pedig minden alapot nélkülöző hazugság, – mely a PestiSrácok megjelent, – hogy az Aurórában bármilyen kábítószerterjesztés folyt volna akár a razzia napján, akár korábban bármikor. Az is kérdéseket vet fel, hogy a PestiSrácok 10 perccel az előtt adott hírt az Aurórát bezárató határozatokról, mint ahogy az önkormányzat alkalmazottai kézbesítették volna azokat.

A teljes szöveg itt olvasható.

Címkék:Auróra

[popup][/popup]